Hamarosan előírhatja a kormány az egészségügyi dolgozóknak, hogy harmadszor is oltassák be magukat, ami jó alapokra épülne, hiszen az ágazat alkalmazottai körében 95 százalékos az átoltottság.
Szerző(k): Komócsin SándorA romániai kis- és középvállalkozók szakmai szervezete számos intézkedést vár az ország új kormányától, nem csupán olyanokat, amelyek a koronavírus-válság okozta káraikat enyhítik.
Szerző(k): Komócsin SándorFolyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel a köztévén az MTI szerint. A szakértő szerint további óvintézkedések bevezetése lehet szükséges.
Szerző(k): Szabó DánielVédettségi igazolásra van szüksége szombattól Szerbiában azoknak, akik 22 óra után szeretnének a vendéglátó- és szórakozóhelyek beltéri részében tartózkodni, az intézkedést a bejelentések szerint nagyon szigorúan ellenőrzik majd - közölte a szerbiai közszolgálati televízió szombaton az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielNem tervez további lezárásokat a kormány, pedig már Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt péntek reggeli interjújában, hogy lesz negyedik hullám. A kormányfő ezért üzent az oltatlanoknak is: védjék meg a saját és mások életét is. Akár az oltatlanokra korlátozó szabályokat is bevezethetnek. A demográfiai programok kapcsán arról beszélt, hogy nem akarják büntetni a gyermekteleneket, nem vesznek el tőlük semmit, de azt akarja a kormány, hogy gazdasági szempontból is megérje a gyerekvállalás. Ennek kapcsán kiszólt a migráció ellen is.
Szerző(k): Szabó DánielA budapestiek nagy része elfogadja a budapesti dugófelszámolási intézkedéseket köztük, hogy a közlekedési bérleteket ingyenessé tették a 14 év alattiak számára. Viszont kevesen bíznak abban, hogy a lámpák átprogramozása és a diákok térítésmentes utazási lehetősége javít is a sokat kritizált budapesti dugóhelyzeten.
Szerző(k): Komócsin SándorA belügyminisztérium és a külügyminisztérium egymásnak ellentmondani látszó nyilatkozatokat tesz a Magyarországra menekített afgánokkal kapcsolatban, miközben a menekültek rosszabb helyzetbe kerülnek.
Szerző(k): Komócsin SándorRomániában komoly vitát kavar, hogy a kormány lehetővé tette a helyhatóságoknak, hogy helyben döntsenek a települések életét megkeserítő medvékkel szembeni bánásmódról. Erdélyben örülnek a lehetőségnek, állatvédők azonban tiltakoznak.
Szerző(k): Barabás JúliaNem bánt szűkmarkúan a médiatanács a figyelmeztetésekkel az elmúlt időszakban, főként burkolt reklám miatt kaptak sallereket a médiaszolgáltatók, köztük az M1 tévécsatorna is.
Szerző(k): Komócsin Sándor