Ursula von der Leyen újrázni tudott, megkapta az ahhoz szükséges támogatást, hogy ő maradjon az Európai Bizottság elnöke. A brit Munkáspárt immár kormányzati pozícióból tett azért, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot az EU-val, a kereskedelmi megállapodás újratárgyalása azonban még csak távoli céljuk lehet. Donald Trump volt amerikai elnök pedig jelöltségének hivatalos bejelentése és egy bíró döntés miatt is elégedetten zárhatta a hetet. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági hírei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA büntetőintézkedések az Európai Unióba való beutazási tilalomra és az unióban tárolt pénzeszközeik befagyasztására terjednek ki.
Szerző(k): Horváth TiborKínai és orosz vállalatok egy Ukrajnában bevetett iráni modellhez hasonló támadó drónt fejlesztenek – közölték az ügyre rálátó európai tisztviselők. Ez pedig szerintük annak a jele, hogy Moszkva és Peking egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Szerző(k): H. A.A vártnál enyhébbnek bizonyultak az orosz olajipar elleni amerikai szankciók. A háttérben Joe Biden vágya állhat, hogy még a választások előtt stabilizálja a benzinárakat.
Szerző(k): Kiffer AnnaNancy Faeser szövetségi belügyminiszter szerint új dimenziót ér el a kémkedés és a kibertámadások kockázata Németországban.
Szerző(k): Gulyas ÁbelHúszi lázadók Jemenből indított rakétákkal találták el őket.
Szerző(k): V. G.