A pedagógusok szerdától csak oktatási célokra használhatják a mobiljukat, a belügyminiszteri rendeletből az nem derül ki, hogy ezt miként ellenőrzik.
Szerző(k): T. E.Számos kutatás igazolja, hogy a túlzott mobiltelefon-használat függőséget okoz, negatívan befolyásolja a diákok tanulási teljesítményét, ráadásul a fiatalok közösségi életére és egészségi állapotára is negatívan hat. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért is jónak látja a mobiltelefonokról szóló kormányzati döntést.
Szerző(k): L. K.A rendőrség terrortámadás ügyében indított eljárást Szlovákiában.Közben kiderült Csehországban is hatalmas bombariadó volt.
Szerző(k): L. K.Eddig is minden ötödik iskola már elvette a diákoktól az okoeszközöket, de a mobilrendelet végrehajtása kapcsán nagyon nagy mozgásteret kaptak az intézmények, mondta a közoktatásért felelős államtitkár az Inforádióban.
Szerző(k): K. R.A mobiltelefonok oktatási célra történő használata továbbra is támogatott - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
Szerző(k): G. É.Volt olyan budapesti iskola, ahol a szülőknek egy olyan nyilatkozatot adták át aláírásra, amellyel az esetlegesen felmerülő anyagi károkkal kapcsolatban tudomásul vehették, hogy az intézményt nem terheli felelősség.
Szerző(k): Vermes ÁdámA kormányok Európa-szerte okostelefon-tilalmat vezetnek be az iskolákban a képernyőfüggőség és a cyberbullying elleni küzdelem jegyében. A Brüsszel melletti Bogaerts Nemzetközi Iskolában a gyerekek úgy kezdik a napot, hogy okostelefonjaikat egy szekrénybe teszik.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraNegyven Celsius-fokos tantermekkel, betarthatatlan mobiltelefon-rendelettel, teljesítményértékeléssel és 30 ezres szakemberhiánnyal indul az idei tanév, mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Szerző(k): Koncsek RitaA kánikulában felforrósodó iskolaépületekbe zárt gyerekek egészsége védelmében új szabályok bevezetését sürgeti a pedagógus szakszervezet, a kormány azonban a tanévkezdésig nem reagált a felvetésre.
Szerző(k): T. E.