Párizs azt reméli, minden elköltött euró hármat fial majd, miközben Putyin forrásmegvonással fenyegette meg saját sportolóit.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaAz Izrael elleni támadásokra reagálva légicsapást mértek egy kikötővárosra.
Szerző(k): K. G.Benjámin Netanjahu kormányfő megszabta, hogy milyen alapelveket kell az izraeli delegációnak szem előtt tartania.
Szerző(k): G. É.Az izraeli legfelsőbb bíróság kimondta, hogy az ultraortodoxoknak katonai szolgálatot kell teljesíteniük, ami a kormánykoalíció összeomlásához vezethet.
Szerző(k): Horváth TiborA feltörekvő országokat követve a fejlett országok jegybankjai egyre inkább úgy érzik, növelni kellene az arany súlyát tartalékaikban. A dollár súlyának csökkenésére számítanak eközben, a nemesfém iránti étvágyat nem csökkenti, hogy árfolyama rekordközeli szinteken áll.
Szerző(k): EconomxA fizikai nehézségek mellett iszlám agymosásra és érzelmi bántalmazásra panaszkodtak a Gázai övezetben fogva tartott, a hét végén kiszabadított izraeli túszok az őket vizsgáló orvosoknak – közölték egészségügyi források és maguk a túszok a helyi médiával.
Szerző(k): EconomxAz izraeli hadsereg négy túszt mentett ki élve két különböző helyszínről egy Gázai övezetben található menekülttáborból.
Szerző(k): K. G.Bár kétségkívül nem volt még ilyen horderejű ügy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt, ám az izraeli és a Hamász vezetők elleni elfogatóparancs érvényre juttatásának kevés az esélye – mondta el az Economxnak a büntetőjogász.
Szerző(k): Drávucz PéterMár Izrael is arra kéri állampolgárait, hogy ne utazzanak a Maldív-szigetekre, aki pedig ott van, induljon haza.
Szerző(k): Kiffer Anna