A munkakabeszüntetés levét a turisták isszák meg, ugyanis járattörlésekhez és késésekhez vezet a olasz repülőtereken keddre meghirdetett sztrájk.
Szerző(k): Varga CsengeA zágrábi repülőtéren tervezett karbantartási munkák miatt több járatot is törölnek májusban.
Szerző(k): Varga CsengeA Wizz Air gépének Berlinből szerdán 14 óra 45 perckor kellett volna felszállnia, a tervek szerint 24 órával később csütörtökön 14 órakor indul majd Budapestre a fapados járata. A Napi.hu-nak egy Németországban rekedt magyar beszélt az utazásának kálváriájáról. A Wizz Air azt írta megkeresésünkre: közvetett okból, rossz időjárási viszonyok miatt nem tudott felszállni a gép.
Szerző(k): Koncsek RitaA Lufthansa bejelentette, hogy idén nyáron várhatóan legalább 34 ezer járatát kénytelen törölni, de pontos számot még nem tud közölni.
Szerző(k): Varga CsengeA havi 500 eurós béremelést követelő berlini reptéri alkalmazottak egész napos sztrájkot tartanak a berlini repülőtéren. A munkabeszüntetés magyar járatokat is töröltek.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli a hétvégén.
Szerző(k): Sánta AndrásA francia légiirányítók sztrájkja miatt mintegy ezer járatot törölnek pénteken Franciaországban - adta hírül az MTI. A járattörlések és a várható jelentős késések az ország valamennyi repülőterét érintik.
Szerző(k): Domokos ErikaSztrájkot hirdetett péntekre a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC). A munkabeszüntetés miatt töröltek több száz Frankfurtból és Münchenből induló járatot, köztük budapestieket - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA SAS skandináv légitársaság pénteken jelentette be, hogy szeptemberben és októberben a menetrend szerinti járatai közül 1700-at felfüggeszt, ami tervezett kapacitásának közel 4 százaléka. A döntést a késedelmes repülőgép-szállításokkal és a pilóták sztrájkjával indokolták.
Szerző(k): Domokos Erika