Azzal mindenki tisztában van, hogy a taxisok sokat költenek tankolásra, a társaságnak pedig, amelynek a színeiben szállítják az utasaikat, leadót fizetnek, ugyanígy az adót és a járulékokat sem ússzák meg. Az viszont kevésbé ismert, hogy a sofőrök jelentős része nem saját járművel dolgozik, hanem bérautóval, ami hetente 70-80, de akár 100-110 ezer forintot is elvisz. Vagyis a taxizás valóban nem olcsó mulatság, de gyakran azoknak sem, akik a volán mögött ülnek.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsA halálos betegségeket is kimutató méhnyakszűrést, az emlőszűrést, illetve a vastagbél- és végbélszűrést is kötelezően el kell majd végezni az egészségbiztosítási módosítások következtében. A szakértő szerint a társadalmi tudatosság növelésével lehetne a lakosságot ösztönözni arra, hogy ténylegesen eljárjon a szűrővizsgálatokra.
Szerző(k): Balatoni LillaPárizs polgármestere nem látja szívesen az orosz sportolókat, a NOB hergeli az országokat, Putyin pedig pénzt vonna el saját atlétáitól.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaErik Tomáš munkaügyi miniszter egy televíziós műsorban jelentette be, hogy 2026-ban a minimálbér elérheti a 920 eurót, míg egy évre rá megközelítheti az ezer eurót Szlovákiában. A minisztérium a tervek szerint a jövő hét végén terjesztheti tárcaközi egyeztetésre a tervezetet.
Szerző(k): Economx, L. K.Évek óta folyamatosan emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék, az idei évtől azonban már ötszámjegyű összeget kell fizetnie annak, aki nem biztosított.
Szerző(k): Zádori BenceA kormány több mint 2000 milliárd forinttal több adót szedett be tavaly az egy évvel korábbihoz képest, költségvetés stabilizálásához ez sem volt elegendő.
Szerző(k): EconomxA magyar kormány legfontosabb célja az idei évben a gazdasági növekedés helyreállításával a hiány és az államadósság további csökkentése – közölte a Pénzügyminisztérium.
Szerző(k): Horváth TiborA párt úgy érzi, azok az özvegyek, akit gyereket nevelnek, méltánytalan megkülönböztetésben részesülnek.
Szerző(k): EconomxElfogadta a kétkamarás román parlament képviselőháza azt az új nyugdíjtörvény tervezetet, ami korábban hatalmas politikai és társadalmi feszültséget okozott, és ez volt az egyik feltétele annak, hogy Románia hozzájusson az EU-s támigatésokhoz.
Szerző(k): Zádori Bence