A gyarmatosítás kezdeti időszakában számos nem biztonságos védőoltást teszteltek afrikai embereken, tudtuk és beleegyezésük nélkül. Gyakorlatilag kísérleteztek rajtuk - nem mindig sikerrel. Ma már nyilván más a helyzet, egy durvább kórokozóképességű vírus a jövőben még komoly kihívást jelenthet.
Szerző(k): Horváth TiborAz idei tizedik heten, március 4. és 10. között az országban 37 300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű és 232 800-an akut légúti fertőzés tüneteivel.
Szerző(k): H. A.A népszerű déli gyümölcs agonizálását Közép-Amerikában és Ausztráliában nem fogadják el.
Szerző(k): S. A. S.A tizedik héten több mint 26 ezer fővel kevesebben lettek betegek, mint egy héttel korábban. Összesen 270 ezren jártak orvosnál a felső légúti panaszokkal. Kórházba pedig jellemzően a két év körüliek kerültek.
Szerző(k): Koncsek RitaA magyar lakosság nagy része védett lehet, ám a Romániába utazóknak a fokozott óvatosság javasolt.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz idei év kilencedik hetében több mint 44 ezerrel kevesebben mentek orvoshoz felső légúti panaszokkal, de még mindig a 3-14 évesek között van a legtöbb beteg, ez derül ki az NNGYK friss adataiból.
Szerző(k): Koncsek RitaFittyet hánynak a németek a gazdasági nehézségekre, legalábbis ami az utazási terveiket illeti: friss felmérések szerint inkább más életterületeken spórolnak, de idén többen mennek külföldi nyaralásra, mint a járvány előtt.
Szerző(k): Thurzó KatalinAz NNGYK adatai szerint 341 ezeren fordultak a nyolcadik héten felső légúti tünetekkel orvoshoz. Bár mérséklődik a betegek száma, még mindig sokan kapják el az influenzát.
Szerző(k): Koncsek RitaÁltalában szövődmények nélkül gyógyuló vírusfertőzésről van szó, kifejezetten gyermekbetegség. De itt van még az RSV és az influenza is.
Szerző(k): L. K.