A gazdasági nehézségekkel küzdő cég az első ötven év után stratégiát vált.
Szerző(k): T. E.Nemcsak a hazai játékosokat, a határon túli szerencsevadászokat is csábítja már az Ötöslottó 67 éves történetének második legmagasabb főnyereménye. Az 5,6 milliárd forintos jackpot főként a keleti országhatár mentén található lottózókban indította be a lottóturizmust.
Szerző(k): EconomxBodó Gyula egy munkahelyi baleset utáni egy hónapos kényszerpihenője során kezdett bele az apró vasútmodell építésbe, amely mára már az egész szobát elfoglalja.
Szerző(k): Gyurka EszterA gazdasági, pénzügyi társasjátékok felfutóban vannak – erről beszélgettünk Győri-Nádai Rékával, a Mit Játsszunk? cég alapítójával, aki egyfajta ajándékként még egy listát is összeállított azoknak, akik érdeklődnek a pénzügyi, gazdasági játékok iránt.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA versenyszabályokkal szembemenőnek ítélte meg a Google Play Áruházában folytatott gyakorlatát egy San Franciscó-i esküdtszék.
Szerző(k): EconomxA karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik a hazai játékpiac éves forgalmának 40 százaléka. „Egyelőre lassulást érzékelünk a piacon, az alap megélhetési-, rezsi-, élelmiszer-, üzemanyagárak növekedése erősen érezteti a hatását” – mondta el az Economxnak Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK ügyvezető helyettese, akit az idei szezon sláger játékairól is kérdeztünk.
Szerző(k): EconomxA legtöbb gyerek akár 3-4 játékot is kaphat karácsonyra a felmérések szerint.
Szerző(k): EconomxIngyenes helytörténeti sétaprojekt is indul a főváros jubileumi születésnapja alkalmából.
Szerző(k): Zádori BenceA játékgyártó értékesítése 9 százalékkal nőtt idén július-szeptember között 2022-hez képest, elérve az 1,9 milliárd dollárt. A nyereség viszont 146,3 millió dollárra csökkent. A hírre a Mattel részvényei 6 százalékot estek.
Szerző(k): Economx