Vélhetően Varga Judit igazságügyi miniszter is ott volt a kormánypárti koronavírus-rendezvényen, ahonnét már több kormánytag és kormánypárti politikus vonult karanténba. Varga bejelentése szerint nincsenek tünetei.
Szerző(k): Rácz GergőDióssi Csaba, Dunakeszi fideszes polgármestere is részt vett egy magánrendezvényen amelynek néhány vendégéről az esemény után kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek.
Szerző(k): Rácz GergőSzerda óta hatósági karanténban van a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs, mert múlt hét szombaton egy olyan magánrendezvényen voltak, amelyen egy résztvevő koronavírustesztje pozitív lett.
Szerző(k): Szabó DánielAusztriában lezárult az az időszak, amelyben ingyenesen teszteltethették magukat a Horvátországból hazatérők a tiltások bevezetését követően. Több száz fertőzöttet találtak. Magyarország felé egyelőre nyitva a horvát határ.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásBoris Johnson brit miniszterelnöknek még a koronaválság kezelésben mutatkozó ügyetlenkedése sem ártott számottevően, eddig jól működik, hogy a favágást ráhagyja embereire, az ő szerepe a politikai nagyérdemű szórakoztatásában merül ki. Vajon meddig lehet ezt a játékot játszani?
Szerző(k): Komócsin SándorHorvátországban ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek napi száma - derült ki a válságstáb szerdai közleményéből. Dalmáciában és Zágrábban is nőtt az új esetek száma. Szlovénia már biztos, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját - írja az MTI zágrábi tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentősen megugrott a kölyökkutya-vásárlások száma Nagy-Britanniában a járvány alatt. Sokan hozhattak elhamarkodott döntést, ráadásul félő, hogy több vásárló nem is informálódott kellően a tenyésztőről, akitől a kutyát vette - írja a Guardian.
Szerző(k): Szász PéterElhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 608 fő, 3623-an pedig már meggyógyultak - közölte vasárnap a koronavirus.gov.hu kormányzati oldal.
Szerző(k): Csernátony CsabaJön a második hullám, az iskola is indul, bár lehet, hogy néha be kell zárni egyiket-másikat. A bankok és biztosítók sem tudják még, otthonról vagy az irodában dolgoznak majd a következő hetekben a munkatársaik, de készülnek a rendkívüli helyzetre. Van, ahol ingyenes covid-tesztet kapnak a dolgozók, máshol kötelező a 14 napos home office a külföldön nyaralóknak, van olyan biztosító is, amelyik pszichológiai tanácsadást ad annak, aki nehezen viseli a karantént.
Szerző(k): Herman Bernadett