Úgy tűnik a kórházakat is elérte a központi kifizetési korlátozás és a pénzügyi szigor. Az intézményeknek péntek délig újra kell tervezni a jövő évi költségvetéseiket is.
Szerző(k): Koncsek RitaA kormány fegyelmezett, takarékos gazdálkodást rendelt el a költségvetési szerveknél, amellyel a szankciós energiaválságra válaszol – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán azzal kapcsolatban, hogy kifizetési stopot rendeltek el a tárcáknál. Csak a béreket és a nélkülözhetetlen kifizetéseket lehet folyósítani.
Szerző(k): Szabó DánielA szlovák kormány támogatja a második 13. havi nyugdíj kifizetését az országban, amit az infláció nyomán megnövekedett költségvetési bevételekből finanszíroznak. Ez valamivel alacsonyabb összeg lesz, mint az első 13. havi nyugdíj volt.
Szerző(k): Komócsin SándorNem nyilvános kormányrendeletben utasította Orbán Viktor miniszterelnök az összes tárcát, hogy néhány kivételtől eltekintve minden kifizetést állítsanak le. A béreken kívül csak az önkormányzatok és szociális, egészségügyi intézmények kaphatnak utalásokat, valamint a nemzetközi szerződések vagy más jogszabályok által kötelező fizetések teljesülhetnek.
Szerző(k): Szabó DánielMiközben a magyar kormány még erősen pedálozik azért, hogy megkapja az Európai Bizottság támogatását az európai helyreállítási alapból Magyarországnak elérhető összegek lehívására, Románia már megkapta Brüsszel fejbólintását.
Szerző(k): Komócsin SándorMiközben még mindig nem állapodott meg az Orbán Viktor vezette kormány és az Európai Bizottság az EU-s helyreállítási alap és hétéves költségvetés lehívható forrásairól, folyamatosak a kifizetések a támogatásokra. Viszont a Miniszterelnökség nagyon szigorúvá vált, egy-egy hiba miatt is visszadobja a pályázatokat. Több százmilliárd forintnyi EU-s pénz kerül emiatt vissza a költségvetésbe.
Szerző(k): Szabó DánielRomániában megkezdődött az uniós pénzek új hullámának osztogatása, miközben a magyar kormány továbbra is bőszen tárgyal az Európai Bizottság illetékeseivel arról, hogyan finomítsa a jog uralmával kapcsolatos elképzeléseit, amire szükség lenne a Magyarországnak elérhető források megszerzéséhez.
Szerző(k): Komócsin SándorAz infláció, a megugró energiaárak és a recesszió veszélye ellenére a második negyedévben annyi osztalékot vettek ki a tőzsdei cégekből a részvényesek, mint még soha. A nagy pénzosztást az energetikai cégek, az autóipari vállalatok és a feltörekvő piaci cégek vezették.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTörvényt módosított a kormány az idősek érdekében: előrébb kerültek a sorban a felszámoláskor a csődeljárási szabályozásban. A kisgyermekesek is hamarabb juthatnak a munkabérükhöz, ha egy munkáltató bedől.
Szerző(k): Szabó Dániel