Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa.
Szerző(k): InforádióMiközben a kormány több lépésben pénzforgalmi szempontból 800 milliárdos kiigazítást hajtott végre a 2013-as költségvetésben, maradt több tíz milliárdnyi tétel, amelynek kifizetése gazdasági vagy társadalmi érdekből nem védhető, mindössze rövid távú politikai érdekeket szolgál.
Szerző(k): Papp ZsoltA Levegő Munkacsoport levelet küldött az IMF-nek, amelyben a civil szervezet elnöke aggályait fejezte ki amiatt, hogy a hírek szerint az IMF a közszférának nyújtott állami hozzájárulás csökkentését követeli. Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetője arra hívta fel a figyelmet válaszában, hogy a konkrét megszorító intézkedésekről a magyar kormány dönt és nem az IMF.
Szerző(k): NAPIAz október elején meghirdetett egyenlegjavító program és a szerdán bejelentett pótlólagos költségvetési kiigazítási intézkedések között nincs átfedés, a két csomaggal összesen 764 milliárd forintos egyenlegjavító intézkedést tesz a kormány, és a jövő évi hiánycél továbbra is a GDP 2,7 százaléka - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek adott válaszaiból.
Szerző(k): MTIA szerdán bejelentett újabb megszorító csomag miatt nőtt a stagfláció valószínűsége. Az EU/IMF-tárgyalások szempontjából viszont vegyes a kép - írja Pasquale Diana, a Morgan Stanley vezető elemzőjének a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent véleménycikkében.
Szerző(k): NAPIA munkaadói érdekképviseletek szerint jelentősen befolyásolja a jövő évi minimálbérről és szakmunkás minimálbérről a héten kezdődött tárgyalásokat a kormány költségvetési kiigazító csomagja.
Szerző(k): MTIJelenleg csökken a lakosság jövedelme és fogyasztása, visszaesnek a beruházások, a vállalkozások jelentős része egyik napról a másikra él. Ennek következtében az 5 fő feletti cégeknél nagymértékű elbocsátás történt, történik, s ebben a körben már az összes létszám is fogy.
Szerző(k): NAPIMiközben a növekedés üteme lassul a világ több gazdaságában és a lefelé mutató kockázatok erősödnek, a pénzügyi konszolidáció továbbra is nagy kihívást jelent. Bár az elmúlt két évben jelentős lépések történtek a költsegvetések megerősítése érdekében a 2008-09-es jelentős deficitnövekedés után, további kiigazítások várhatóak - állapítja meg az IMF legfrissebb Költségvetési monitor című kiadványa, ami azt is megjegyzi, hogy a fejlett gazdaságok számára a pénzügyi stabilizációhoz vezető út hosszú és fáradságos lesz.
Szerző(k): NAPINincs még időpont arra vonatkozóan, hogy az IMF delegációja mikor tér vissza Magyarországra, de továbbra is szoros kapcsolatban van a Valutaalap az uniós és a magyar partnerekkel - mondta Gerry Rice, a Nemzetközi Valutaalap nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.
Szerző(k): NAPI