A Nemzetközi Valutaalap friss prognózisában javuló világgazdasági kilátásokról ír, Magyarország kapcsán is pozitív várakozásai vannak a szervezetnek.
Szerző(k): Vermes ÁdámOlaszország helyett ugyan mostanság inkább Németország kapja meg az Európa betege címet, ez azonban közel sem jelenti azt, hogy az olasz gazdaság kimászott volna a gödörből. A problémák továbbra is rendszerszintűek, és ezzel úgy tűnik, maga a miniszterelnök is egyetért. Giorgia Meloni ezért egy nagy volumenű alkotmánymódosításra készül, szeretné, ha a szavazók négy helyett öt évre választanák meg közvetlenül a miniszterelnököt. Ennek megvalósításához azonban erős kormányzati összefogásra és szavazói támogatásra is szükség lenne.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennUrsula von der Leyen úgy döntött, megpályázik egy újabb ciklust az Európai Bizottság élén. A NATO-főtitkári pozíciót állítólag Olaf Scholz német kancellár miatt nem töltheti be végül. A lengyelek kedvező uniós utalásokat kaptak: folyósításokat helyeztek kilátásba és akár már nyáron pontot tehetnek a jogállamisági eljárás végére. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMinimálisan javult a müncheni ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe.
Szerző(k): Zádori BenceIzgalmas év elé nézünk pénzügyi szempontból szinte az egész világon. Az euróövezetben és az amerikai gazdaságban hasonló kilátásokra lehet számítani, Magyarországon kicsit más jövőkép prognosztizálható, ráadásul uniós összehasonlításban nem is állunk majd rosszul.
Szerző(k): Horváth BalázsA jelentés összeállítói rámutattak arra, hogy a világgazdasági növekedés üteme idén már a harmadik egymást követő évben lassul, és 2,4 százalékra süllyed, ami csaknem 0,75 százalékponttal elmarad a 2010-es évek átlagától.
Szerző(k): EconomxA saját pénzügyi kilátásaik egyre rosszabbak, nyereségre nem számítanak a családi vállalatok. Közben mégis optimista jövőképet prognosztizálnak a magyar gazdaságban.
Szerző(k): Horváth BalázsA magyar ingatlanpiacon történelmi nagyságúra nyílt az olló 2023-ban a legolcsóbb és legdrágább eladó ingatlan között: 38 ezerszeres volt a különbség.
Szerző(k): EconomxA nagyvállalatok várakozásai nem változtak sokat az elmúlt negyedévhez képest, azonban makrogazdasági kilátásaik számottevően romlottak. A cégek közel fele számol visszaeséssel, sokan félnek az inflációtól, a közterhek emelkedésétől és egy esetleges forintgyengüléstől is. Saját cégük kilátásait kicsit pozitívabban látják.
Szerző(k): Horváth Balázs