A bővülés ütemének fokozódása érdekében idén 2,5 százalékos, jövőre pedig 4,1 százalékos GDP bővülést kellene hazánknak elérnie.
Szerző(k): Z. B.A feldolgozóipar mellett további öt kiemelten fejlesztendő ágazatot jelölt meg a kormányzat, és a stratégiáért felelős kormányzat szerint még nem késő változtatni, mert amíg Magyarországon 4,7 millió ember dolgozik, és körülbelül 200 milliárd dollárnyi GDP-t állítunk elő, addig Csehországban 5,2 millióan dolgoznak, és több mint 300 milliárd dollárnyi GDP-t termelnek. De interjúnkból az is kiderül, milyen lehetőségeket rejt az ESG magyarországi bevezetése.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA bankszektorban az elmúlt években jelentős átalakulások mentek végbe, ezeket a pandémia csak felgyorsította. Az innovációk középpontjában álló beyond banking koncepció lényege, hogy a bankok a hagyományos pénzügyi szolgáltatások mellett speciális üzleti igényeket is kielégítenek, így új szintre emelve az ügyfélélményt.
Szerző(k): Horváth BalázsEgyre több magyar vállalat terjeszkedik külföldön, köztük számos kis- és középvállalkozás is. Elsősorban a korlátozott hazai piac miatt kutatnak új lehetőségek után a határokon túl, mindez a profitjukat és a versenyképességüket is növelheti. Egy friss kutatás szerint a kkv-k ötöde már tervezi a külföldi beruházásokat, célpontjaik között szomszédos és nyugati országok is szerepelnek.
Szerző(k): Horváth BalázsKapitulálnak a létfontosságú beszállító cégek a német autóiparból: a nagy márkák partnerei közül tízből nyolc kkv elhalasztja, külföldre telepíti vagy sztornózza a hazai piacon tervezett beruházásokat, míg minden második cég leépíti a munkahelyeket – derül ki az Autóipari Szövetség (VDA) friss felméréséből.
Szerző(k): Thurzó KatalinA Garantiqa tavaly 40 százalékkal felülmúlta üzleti tervét.
Szerző(k): K. O.Minél kisebb egy vállalkozás, annál kevésbé tervez változtatni a dolgozói létszámán, igaz, a béremelésnél a nagyobb cégek dolgozói járnak jobban.
Szerző(k): T. E.A miniszterelnök politikai igazgatója az Economx Exclusive című műsorában Pogátsa Zoltánnak elmondta: bár a magyar gazdaság jelentős növekedést ért el az elmúlt évtizedekben, további fejlődés és innováció szükséges ahhoz, hogy elkerülje a visszaesést és valóban gazdag, fejlett országgá váljunk.
Szerző(k): Horváth BalázsA vállalkozások számára április 30-tól már elérhető az uniós forrású KKV Technológia Plusz kamatmentes hitel, amely legfeljebb 100 millió forint értékhatárig finanszíroz fejlesztési beruházásokat. A részletekről Illés Zoltánt, az MBH Bank mikro- és kisvállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Szerző(k): Horváth Tibor