A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint elképzelhetetlen és elfogadhatatlan megoldás a kollégiumok bezárása a szorgalmi- és a vizsgaidőszak alatt.
Szerző(k): Koncsek RitaElveszti a sava-borsát egy magyarországi erdésztechnikusi képzés, mert be kell zárni az erdőben lévő kollégiumát, amely mellett az iskolaépületben a szakmai tudnivalók egész tárházát tanították a gimnazistáknak.
Szerző(k): Komócsin SándorDrágulhatnak a kollégiumok az új tanévben, az állami ösztöndíjasok többségét ugyanakkor ez nem érinti, mondta Budai Marcell a HÖOK kommunikációs vezetője.
Szerző(k): Koncsek RitaAz utóbbi években nem nőtt számottevően a felsőoktatási kollégiumi férőhelyeknek a száma, jelenleg az egyetemisták kevesebb mint 20 százaléka költözhetne csak kollégiumba - írja a Népszava.
Szerző(k): Szász PéterNem véletlen, hogy az egyetemisták inkább diákvárost szeretnének látni Budapest déli részén, mint kínai egyetemet, enélkül túl sokan kényszerülnek közülük kollégium helyett lakás vagy szoba bérlésére, ami elviselhetetlenül drága.
Szerző(k): Komócsin SándorA fővárosi Build It Mérnökiroda Kft. újíthat fel és bővíthet kollégium céljára egy műemlék épületet Mezőhegyesen, nettó 1 milliárd 318 millió forintért. A becsült ellenérték több mint százmillióval több, 1 milliárd 427 millió forint volt.
Szerző(k): Németh GézaA hatályos rendelkezések szerint jogszerűen nem kérhetnek védettségi igazolást a kollégiumok a diákoktól a NAIH szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóCsak a védettségi igazolvány bemutatása után lehet beköltözni több egyetemi kollégiumba. Azok a hallgatók, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen, nem kaptak férőhelyet – tudta meg az Eduline. A felsőoktatásért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium külön javasolja az intézményeknek, hogy ne fogadjanak oltatlan hallgatókat.
Szerző(k): Szabó DánielFélmilliárd forint támogatást kapnak az egyetemek, amiért felszabadították a kollégiumokat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kedvéért - írja a Telex.
Szerző(k): Szabó Dániel