Donald Trump volt amerikai elnök a Fehér Házból történt távozásakor hazavitte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető leveleit, és néhány más feljegyzést is - írja a The Washington Post. A lap az ügyre rálátó, három forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy az amerikai Országos Levéltár januárban visszaszerzett több doboznyi - a Fehér Házból szabályellenesen elvitt - dokumentumot. Ezeket az iratokat az előírásoknak megfelelően át kellett volna adni a nemzeti archívumnak.
Szerző(k): Szász PéterÉszak-Korea az elmúlt hónapban legalább kétszer eltűnt az internetről, az állami honlapok elérhetetlenné váltak, ami egyes megfigyelők szerint az ország szerverei elleni elosztott szolgáltatásmegtagadási támadás (DDoS) eredménye volt. A jelek szerint egyetlen hacker, P4x magánakciója radírozta le az észak-koreai internetet és a Kim Dzsongun-rezsimet.
Szerző(k): Szabó DánielÚjrakezdődtek a találgatások Kim Dzsongun észak-koreai diktátor egészségi állapotával kapcsolatban, miután immáron "hivatalosan" is óriási fogyókúrán esett át, ugyanis a róla készült propagandafilm is foglalkozik súlycsökkenésével. A fő gond azonban nem a vezér egészsége, hanem az, ami tízéves regnálása óta kiderült róla.
Szerző(k): Komócsin SándorSoha akkora árbevételre nem tett még szert a dél-koreai LG Electronics, mint 2021-ben. A rekordot lakossági termékek húzták, nagyot ment a háztartási eszközök és a tévék piaca. E két szegmensben pozícióinak további jelentős erősítését tervezi a vállalatcsoport.
Szerző(k): Molnár CsabaÉszak-Korea legújabb, csütörtökön végrehajtott rakétakísérlete fenyegetést jelent a nemzetközi és regionális békére és biztonságra, ellentétes a párbeszéd folytatására irányuló nemzetközi erőfeszítésekkel, továbbá hátráltatja az ország népének megsegítésére irányuló intézkedéseket - jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz 1990 után született dél-koreaiak nem fogják tudni igényelni állami nyugdíjukat, ha nem kerül sor a jelenlegi nyugdíjrendszer gyors felülvizsgálatára - közölte csütörtökön egy szöuli székhelyű agytröszt. Az országban még relatív alacsony a nyugdíjkorhatár, de a rendszer azért is roskad össze, mert az aktív lakosság járadékbefizetései egyre kevésbé fedezi a nyugdíjasok ellátását. A példa Magyarország szempontjából a rendszerek hasonlósága miatt lehet intő jel.
Szerző(k): Szabó DánielMiután a héten először vetett ki szankciókat Észak-Koreára atom- és rakétaprogramja miatt a Biden-adminisztráció, Phenjan tovább feszíti a húrt: vonatokról kilöhető mobil ballisztikus fegyvereket tesztelt.
Szerző(k): Szabó DánielA dél-koreai Solus Advanced Materials bejelentette, hogy 27,5 millió dollár, vagyis 8,5 milliárd forint értékű támogatást kap a magyar kormánytól a tatabányai üzemének fejlesztésére. A pénzt 2023-ig folyósítják - írja a The Korea Herald.
Szerző(k): Szász PéterRekordösszegű finanszírozást nyújtott zöldberuházásokra a működési térségéhez tartozó felzárkózó gazdaságokban tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). Fennállása óta az EBRD eddig 192 magyarországi fejlesztési és beruházási programhoz nyújtott finanszírozásokat csaknem 3,3 milliárd euró értékben.
Szerző(k): Domokos Erika