Még idén Oroszországba látogathat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - jelentette be Valentyina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke újságíróknak phenjani látogatásának befejeztével.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMintegy ezerkétszáz dél-koreai autótulajdonos csatlakozott a BMW autógyár ellen a motorok kigyulladása miatt induló gyűjtőperben a Korea Consumer Association fogyasztóvédelmi szervezet csütörtöki jelentése szerint.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKína jelentősen, 88,1 százalékkal, 124,41 millió dollárra csökkentette behozatalát Észak-Koreából az első hét hónapban éves összevetésben.
Szerző(k): Domokos LászlóDonald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy lemondta Mike Pompeo külügyminiszter jövő hétre Észak-Koreába tervezett látogatását - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA jövő héten Észak-Koreába utazik az amerikai külügyminiszter.
Szerző(k): Domokos ErikaKim Dzsong Un észak-koreai vezető tavasszal hangoztatott szándékai ellenére országa folytatja nukleáris tevékenységét - állapította meg jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).
Szerző(k): Szepesi AnitaSzeptemberben Phenjanban tartják az újabb Korea-közi csúcstalálkozót – írja a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Szerző(k): Szász PéterA két hónappal ezelőtti USA-Észak-Korea csúcstalálkozó óta nem léptek előre a felek vitás ügyeik rendezésében, csak üzengetnek egymásnak. Úgy tűnik, az elzárkózó rezsim nem adja fel hóbortos viselkedést, miközben Donald Trump, az USA elnöke úgy látja: "tök jó" a két ország viszonya.
Szerző(k): Komócsin SándorAutókat hív vissza javításra a BMW a Dél-Koreában bekövetkezett tűzesetek miatt. Nem Korea-specifikus problémáról van szó, hasonló incidensek máshol is előfordultak már.
Szerző(k): Domokos Erika