Észak-Korea változatlanul "rendkívüli fenyegetést" jelent az Egyesült Államokra - szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő "országos vészhelyzetet" - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMoszkva és Szöul álláspontja jelentős mértékben egybeesik számos fontos nemzetközi kérdés megoldásának ügyében, így azokéban is, amelyek az észak-koreai nukleáris programra vonatkoznak - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök, miután pénteken Moszkvában fogadta dél-koreai hivatali partnerét, Mun Dzse Int.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKezd kirajzolódni, milyen terveket dédelget magában az észak-koreai vezetés. Az Egyesült Államoknak nem sok oka van az örömre, és úgy tűnik, hogy talán még Dél-Koreának sem. A fő kérdés az, csak valutabevételt akar a gazdasági reformokból szerezni a rezsim vagy ennél távolabbra mutató stratégiát követ.
Szerző(k): Komócsin SándorValóban világtörténelmi jelentőségű lehet a június 12-ei csúcstalálkozó Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke és Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora között, de úgy tűnik, nem abban az értelemben, ahogy azt az amerikaiak, köztük a garabonciás államfő elszánt szavazói elképzelték.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Egyesült Államok felfüggeszti az augusztusra tervezett, Dél-Koreával közös hadgyakorlatot - jelentette be hétfőn Dana White, a védelmi minisztérium szóvivője. Közben Mike Pompeo külügyminiszter Detroitban azt közölte, hogy Phenjanba készül.
Szerző(k): Szász PéterMiközben óriási érdeklődés kísérte Észak-Korea és az USA első emberének csúcstalálkozóját, amely talán kiindulópontja lehet a két fél közti kapcsolatok gyökeres megváltozásának, a háttérben az enyhülés legnagyobb nyertese Kína, amely hosszabb távon gondolkodik.
Szerző(k): Komócsin SándorMegadta a mobiltelefonja számát Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek, hogy "bármikor elérhesse őt" - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírókkal, az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaKim Dzsongun észak-koreai diktátor leiskolázta alkudozásban Donald Trumpot, az USA elnökét kettejük csúcsértekezletén annak ellenére, hogy a volt ingatlanmágnás írt könyvet Az üzletkötés művészete címmel – véli a Financial Times szakírója. A június 12-ei zűrzavaros médiahacken besöpört győzelmét már nem vehetik el tőle.
Szerző(k): Komócsin SándorDonald Trump amerikai elnök "erős", "jópofa" és "okos" emberként dicsérte kedden este a Fox televíziónak adott interjújában Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan