Miután az észak-koreai rezsim kiépítette nukleáris haderejét, úgy érezheti, hogy nagyobb a diplomáciai mozgástere, mint korábban. Legalábbis erre következtetnek az országot jól ismerő szakértők, akik meglepő folyamatokat vélnek felfedezni a világtól elzárt rendszer politikájában. Mire számítanak?
Szerző(k): Komócsin SándorA világsajtó szinte percről percre követi az észak-koreai diktátor és az amerikai elnök csúcstalálkozóját előkészítő eseményeket, az ügy fordulatai sűrűn kerülnek a címlapokra, ám van a világnak egy sarka, ahol aligha tagadható világpolitikai jelentősége ellenére alig fordítanak figyelmet az eseményre.
Szerző(k): Komócsin SándorDonald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy június 12-én Szingapúrban megtartják a tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót, ahol találkozhat Észak-Korea vezetőjével.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMájusban 5,2 százalékkal emelte meg az egy évvel korábbihoz képest az öt dél-koreai autógyár eladásait a világszerte növekvő kereslet.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint sikerült haladást elérni New Yorkban a Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt Központi Bizottsága alelnökével tartott megbeszéléseken, de még nem biztos, hogy lesz amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMegkezdte csütörtökön a Koreai-félsziget helyzetének és más térségbeli kérdéseknek szentelt phenjani tárgyalásait Szergej Lavrov orosz külügyminiszter - jelentették orosz hírügynökségek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMásfél órát tanácskozott egymással szerdán este New Yorkban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Kim Jong Csol, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnöke, a hírszerzés volt vezetője.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház arra számít, hogy június 12-én megtartják a csúcstalálkozót Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között - közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője szerdán Washingtonban.
Szerző(k): Domokos LászlóA világsajtó némi zavarodottsággal kommentálja Donald Trump döntését az USA-Észak-Korea csúcs lemondásáról. Vannak szakértők, akik szerint a phenjani rezsim meghunyászkodott az amerikai elnök határozottsága láttán, míg mások úgy véik, hogy az észak-koreaiak a csúcs nélkül is elértek mindent, amit akartak.
Szerző(k): Komócsin Sándor