Az Egyesült Államoknak végiggondolt, világos szankciópolitikát kellene folytatnia Észak-Koreával szemben, mert jelenleg az a helyzet, hogy míg a sztálinista rezsim tudja, mit akar elérni nukleáris fenyegetésével, és ezt világossá is teszi, a nemzetközi közösség vakon öklözik vele szemben.
Szerző(k): Komócsin SándorÉszak-Korea egyre több kísérletet folytat ballisztikus rakétákkal és nukleáris robbanófejekkel. Bár eddig nagy baj nem történt, de bármikor balul sülhet egy atomkísérlet, ha pedig ez megtörténik, a világ semmit sem tehet. Túlságosan elszigetelték a sztálánista rezsimet a világ vezetői, segíteni sem lehet rajtuk, pedig abszolút nem biztonságos, amit csinálnak.
Szerző(k): Szabó DánielHvang Phenszo tábornok korábban a második számú vezető volt a sztálinista diktatúrában, ám hónapok óta nem adott életjelet magáról.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanDél-Koreát leszámítva csökkenéssel zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei pénteken, a hangulatot főleg az amerikai adóreform körüli bizonytalanságok rontották - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÉszak-Korea nem tehet mást, hogy tömegpusztító fegyverekkel védekezik az amerikai fenyegetéssel szemben – jelentettek ki Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki szerint az USA-t felelősség terheli a Koreai-félsziget körüli feszültség kiéleződéséért. Az elnök rekordot döntött sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Komócsin SándorDonald Trump, az USA elnöke az elmúlt hónapokban Észak-Koreában és Iránban találta meg az országát és a világot fenyegető legnagyobb veszélyt, ám egy biztonságpolitikai szakember szerint van olyan ország, amelyben legalább akkora kockázatot lát, mint ezekben.
Szerző(k): Komócsin SándorAtomháborús retorikájuk visszafogására és a nukleáris csapás elkerülését célzó tárgyalásokra szólította fel az Egyesült Államokat és Észak-Koreát az idei Nobel-békedíj kitüntetettje, a Nemzetközi Kampány az Atomfegyverek Felszámolásáért (ICAN) nevű nem kormányzati szervezet - írta az InfoRádió.hu az MTI alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóAz észak-koreai kormányzat készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel - közölte szombaton a kommunista ország állami médiája, miután véget ért a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének ötnapos látogatása.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz USA egyik katonai kutatóközpontjában olyan fegyvert fejlesztenek, amellyel kiüthetik Észak-Korea rakétáit még mielőtt azokat fellőnék. Ráadásul senki sem halna meg a támadás következtében. A tesztek ígéretesek, de persze e csapásnak is van gyenge pontja.
Szerző(k): Komócsin Sándor