Londoni stratégiai elemzők szerint hatástalan lenne az Észak-Korea ellen fontolóra vett nyersolajembargó, mivel az országnak jelentős szénkészletei vannak, és elsajátította a szén cseppfolyósításának technológiáját is - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaFapados lehet az észak-koreai atomarzenál, de ettől még a hatékonyságában nem kételkednek a szakértők. Nukleáris fegyvereket nem olcsó fejleszteni, az országnak viszont nem igazán van szüksége külső segítségre: szinte minden nyersanyag a rendelkezésükre áll a gyártáshoz. Észak-Korea vagyona viszont fegyvereladásokból, kiber-bűncselekményekből és hamis viagrákból növekedik.
Szerző(k): Szabó DánielA brit védelmi miniszter szerint az észak-koreai válság közvetlenül érinti Nagy-Britanniát is, mivel "London közelebb van Észak-Koreához és rakétáihoz, mint Los Angeles".
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKardcsörtetéssel ünnepelte alapításának 69. évfordulóját Észak-Korea szombaton - írta az Index az MTI híre alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóÉvtizedek óta nem volt olyan veszélyes a világ, mint most - véli Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAmerikai kérésre hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) ismét szankciókról szavaz Észak-Korea ellen - írja az MTI. Közben Észak-Korea közölte, az amerikai adminisztráció drágán megfizet majd Észak-Korea pocskondiázásáért.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFederica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint a helyzet "rendkívül veszélyes", Phenjan "teljesen irracionálisan cselekedhet".
Szerző(k): Domokos LászlóAz amerikai befektetők elkezdték kivonni pénzüket az európai részvénypiacokról. A kérdés az, hogy csak profitot realizálnak vagy tényleg véget ért az európai piacok első félévben bemutatott szárnyalása.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásOroszország látja Donald Trump kormányzatának azt a szándékát, hogy csökkentse az Észak-Korea körül kialakult feszültséget - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Vlagyivosztokban.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan