Miután az USA elnöke a korábbinál is keményebb hangon megfenyegette az atomrobbanófejek hordozására is képes interkontinentális rakétákat tesztelő Észak-Koreát, az elemzők elkezdtek studírozni az amerikai katonai csapás lehetséges forgatókönyvein. Eléggé sötét képet vázolnak fel.
Szerző(k): Komócsin SándorÉszak-Korea "a tűzzel játszik", ha továbbra is fenyegetődzik - fejtette ki újságíróknak Donald Trump amerikai elnök.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) várhatóan felülvizsgálja a Dél-Koreára vonatkozó kétoldalú ballisztikusrakéta-irányelveket - jelentette be Jeff Davis, a Pentagon szóvivője, az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Koreai-félszigeten kialakult helyzet közel került a válsághoz – jelentette ki a kínai külügyminiszter változtatva a korábbi pekingi politikán, amely nem látta annyira súlyosnak az észak-koreai rakétakísérleteket, mint az USA, Japán vagy Dél-Korea.
Szerző(k): Komócsin SándorA Dél-kínai-tenger militarizálásának elkerülésére felszólító, kompromisszumos közlemény kiadásával zárult vasárnap a Dél-kelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) manilai regionális külügyminiszteri találkozója a szokásos nyilatkozat helyett - írja az MTI külföldi hírügynökségekre hivatkozva.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJelenleg nincs nagy kockázata az atomháborúnak - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1-en vasárnap abból az alkalomból, hogy 72 évvel ezelőtt ezen a napon dobták le Hirosimában az első atombombát.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai külügyminisztérium szerda este kiadott közleményében sürgette az amerikai állampolgárokat, hogy minél előbb hagyják el Észak-Koreát.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanDonald Trump amerikai elnök szerdán aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciós törvénycsomagot, de ezt követően jelezte, hogy azt jelentős mértékben "elhibázottnak" tartja, és alkotmányos jogaival összhangban álló intézkedéseket hoz majd - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA képviselőház után az amerikai szenátus is nagy többséggel szavazta meg csütörtökön este az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot.
Szerző(k): Szász Péter