Különös magyarázatot adott arra Gulyás Gergely, hogy 2023-ban az áfából származó bevétel az előirányzottnak mindössze 87,4 százalékát érte el és ütött egy ezermilliárdos rést az államháztartás falán.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaGulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfón közölte, nem látja szükségesnek a változtatást Novák Katalin leköszönő államfő élethosszig tartó javadalmazását biztosító gyakorlaton. Arról is beszélt, hogy amikor elfogadták a vonatkozó törvényt, akkor annak az elnöki javadalmazásról szóló része nem képezte vita tárgyát.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaBúcsút intett a Magyar Református Egyház zsinati elnöki pozíciójának Balog Zoltán, de a püspöki hivatalához változatlanul ragaszkodik.
Szerző(k): Horváth TiborA köztársasági elnöki jutatásokat ezért nem is tervezik felülvizsgálni.
Szerző(k): Horváth TiborA kormány korábban az eddig ingyenesen elérhető SMA-szűrőprogram leállítását helyezte kilátásba, azonban most meghátrált.
Szerző(k): Zádori BenceGulyás Gergely az uniós csúcsértekezlet előkészületei után a pedagógusok béremeléséről beszélt, akiket meglátása szerint első alkalommal becsülnek meg igazán anyagilag 1990 óta.
Szerző(k): Horváth TiborCsütörtökön délelőtt tart Kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a szerdai kormányülést követően.
Szerző(k): Vermes ÁdámA miniszterelnökséget vezető miniszter az év első kormányinfóján beszélt a pedagógusok és a szakápolók béremeléséről, Ukrajna feltételes támogatásáról és a Budapest-bérletről való egyeztetésről is.
Szerző(k): EconomxCsütörtökön délelőtt áll a sajtó elé Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Orbán Viktor hosszú kormányülésről posztolt.
Szerző(k): Vermes Ádám