A főnökök magasabb fizetéssel és előléptetésekkel igyekeznek visszacsábítani az alkalmazottakat az irodába.
Szerző(k): Hercsel AdélA családi vállalkozások leggyakoribb kihívása a hagyomány és a fejlődés közötti egyensúly megteremtése, annak felismerése, hogy mikor kell ragaszkodni a korábbi értékekhez, és mikor célszerű fejest ugrani az ismeretlenbe. „A KPMG öt olyan tényezőt azonosított, amik a vállalkozás pozitív örökségének tekinthetők, és azt találtuk, hogy az ezeket komplex módon ápoló cégeknél az örökség a siker fontos összetevője” – írja cikkében Simonyi Tamás, a társaság Szenior igazgatója.
Szerző(k): EconomxA technológiai fejlődés – különösen a mesterséges intelligencia és az adatalapú rendszerek – alapjaiban alakítják át a hazai pénzügyi szektort. A koronavírus-járvány óta felgyorsult digitalizáció hatékonyságnövelést és az innováció javulását eredményezte a pénzügyi, technológiai folyamatokban.
Szerző(k): Horváth BalázsAz új generációt sokkal inkább motiválja, hogy az elődök által létrehozott vállalkozásokat kivigye a nemzetközi piacokra – mondta az Economxnak Rózsai Rezső. A KPMG vezérigazgatója lapunknak azt is elárulta, hogy a sikeres cégépítéshez nem kellenek évtizedek, látott már példát arra, hogy pár éven belül birodalmat épített egy vállalkozó.
Szerző(k): Rádi BalázsA cégek háromnegyede már most alkalmazza pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez az arány három éven belül 99 százalékra emelkedik majd.
Szerző(k): Zádori Bence