Nem más, mint egy magas rangú orosz politikus szájából hangzott el a méltatás.
Szerző(k): G. É.Súlyosan megrongálódott egy orosz katonai bázis a Krím-félszigeten. Feltehetően a brit Storm Shadow rakétával vágott oda az ukrán hadsereg.
Szerző(k): Gulyas ÁbelAz elmúlt két év során sebezhetővé vált a térségben állomásozó orosz flotta, amely mára becslések szerint nagy hajóegységeinek mintegy harmadát ideiglenesen vagy véglegesen elvesztette - hangsúlyozta az Economxnak Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa.
Szerző(k): Vígh GáborA háború harmadik naptári évébe lépve, momentán egyik fél sem áll közel a légi fölény eléréséhez. Ez pedig többek között arra késztette Ukrajnát és Oroszországot is, hogy továbbfejlessze dróntechnológiáját. Így az ukrajnai háborúban máig valódi drónevolúciót láthatunk, a Moszkva és a Kijev által is nemzetközi segítséggel bevetett mesterséges intelligencia pedig még távolról sem érte el a zenitjét.
Szerző(k): Hercsel AdélAz ukrajnai jelentések szerint az A-50-es radaros repülőgépet az Azovi-tenger felett lőtték le, míg az IL-22 parancsnoki repülőgép megsérült.
Szerző(k): Horváth TiborCsaknem félmillió ember áramellátását szakította meg hétfőre virradóra a vihar a Krím félszigeten.
Szerző(k): EconomxAz ukrán vezérkar legfrissebb, hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg egy nap alatt mintegy 860 katonát vesztett el Ukrajnában, a háború kezdete óta pedig már közel 300 ezret.
Szerző(k): Horváth TiborAz ukrán elnök feleségének, Elenának a Jalta melletti ingatlanát az oroszok tavasszal államosították. A nyílt árverésre október 30-án, hétfőn került sor.
Szerző(k): EconomxKőkemény és határozott kijelentéseket tett az ukrán elnök, aki támogatásként elsősorban fegyvereket és lőszereket vár.
Szerző(k): Economx