Óriási a különbség a magyar emberek anyagi lehetőségei előtt attól függően, hogy hazánk mely régiójában élnek. Ezt Navracsics Tibor szakminiszter regionális drámaként jellemezte, és a KSH most erre mutatott be újabb bizonyítékot. A fővárosban ugyanis többet költöttek, mint Fejérben, Komáromban, Veszprémben, Vasban, Zalában, Tolnában és Nógrádban összesen.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaKözel egy hónapos csúcson a forint, és nincs még vége az erősödésnek.
Szerző(k): EconomxA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslései alapján 1,1 milliárd forint volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva az exportoldalon 5 százalékkal, míg az importoldalon 0,2 százalékkal csökkent a külkereskedelmi termékforgalom.
Szerző(k): Z. B.Az ipari termelés volumene 5,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Z. B.Foci-Eb, olimpia és főleg forróság – ebben a triumvirátusban bíznak a hazai sörgyártók.
Szerző(k): G. É.Továbbra is erősen fővárosközpontú a magyar gazdaság, az egyes vármegyék között ugyanakkor csökkentek a fejlettségbeli különbségek az ezredforduló óta – derült ki a KSH friss adataiból.
Szerző(k): G. É.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvánosságra hozta a kormányzati szektor egyenlegét, amiből nemcsak az derült ki, hogy folytatódik a drasztikus adóssághalmozás, hanem hogy az elsőnegyedéves GDP-adatunk is elég haloványra sikerült.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz előző év azonos időszakához képest 611 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal lett kedvezőbb a kormányzati szektor hiánya a Központi Statisztikai Hivatal keddi adatai szerint.
Szerző(k): EconomxA kivitel volumene továbbra is magas, a behozatal azonban jócskán visszaesett.
Szerző(k): Z. B.