Az eset a lengyel főváros egyik metróállomásán történt és a peronfigyelő kamera is megörökítette. A szörnyűséget elkövető, vélhetőleg bedrogozott férfit azóta sem sikerült elfogni.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsJoël Guerriau-t kihallgatta a rendőrség, miután egy női parlamenti képviselő állítólag ecstasyval megspékelt italtól lett rosszul a honatya lakásán.
Szerző(k): Horváth TiborEgyre többen próbálnak az interneten keresztül droghoz jutni, azonban ez közel sem olyan egyszerű, mint gondolnánk.
Szerző(k): Fogarasi KittiHárom vármegyében több mint tíz kiló pszichoaktív anyagot foglalt le a rendőrség, összesen pedig 17 embert fogtak el. A rendőrök emellett lefoglaltak több mint 700 millió forintnyi vagyont is – az ingatlanoktól, ingóságokon át egészen a gépkárművekig.
Szerző(k): EconomxA drogterápiával és rehabilitációval kapcsolatban számos tévképzet él az átlagemberben, ez pedig magát a szenvedélybeteget is távol tarthatja a lehetőségtől. Pedig a folyamat – az egyértelmű nehézségei mellett és ellenére – nem úgy zajlik, mint ahogy azt általában elképzeljük. A magyarországi drogprevenciós programok finanszírozása alapvetően állami, az önkormányzati, alapítványi és egyéb adományok aránya jóval kisebb. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban jártunk.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA titkosított internetes oldalakról rendelt kábítószerekért a keszthelyi fiatalember kriptovalutával fizetett. A kábítószereket Hollandiából szerezte be, postai úton. Végül így bukott le.
Szerző(k): EconomxA kannabisz a legnépszerűbb drog a hazai fiatalok között, a kábítószerhasználatban az európai uniós rangsor középen állunk, mondta Haller József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora. Beszélt arról is, hogy a genetikai is befolyásolja azt, hogy kinek a szervezete hogyan reagál egy-egy szerre.
Szerző(k): Koncsek RitaKísérletek bizonyítják, hogy a patkányok rajonganak a kokainért. Igen ám, csakhogy napjainkban a kábítószernek új vetélytársa akadt a rágcsálók körében. De nagyobb baj, hogy az emberek körében is.
Szerző(k): Sánta AndrásBörtönbe kerülhet az a brit állampolgárságú asszony, aki ellen a Kaposvári Járási Ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat. Az ötvenes éveiben járó nő nagy tételben termesztett kábítószer-növényeket a saját kertjében, Kaposvár környékén.
Szerző(k): Economx