Éves bázison jelentősen nőtt a májusi vendégéjszaka-szám, de még mindig elmarad a 2019-es hasonló időszaki értéktől. Ez igaz mind belföldi, mind pedig a külföldi turistákra - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.
Szerző(k): Szász PéterVége a találgatásoknak, ugyan csak az utolsó pillanatban, de hivatalossá vált az újabb rendeletmódosítás hiányával, hogy július másodikától kenyeret már nem lehet Szép-kártyával vásárolni az élelmiszerboltban, például masszázsszalonban azonban továbbra is beváltható. Csodálkozó vásárlóból nem lesz hiány a napokban az élelmiszerboltokban, az viszont kérdéses, vajon mennyivel több pénzt hoz ez a vendéglősök, szállodások konyhájára.
Szerző(k): Molnár CsabaAz egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni belföldre vagy külföldre az idén. Az idén mintegy 250 ezer forintot költenének a vakációra átlagosan a nyaralást tervezők - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.
Szerző(k): Domokos LászlóLapunk talált olyan reálos üzletet, ahol azt mondták, csak a multikra vonatkozik a változás, ők tehát szombattól is elfogadják a Szép-kártyát. A hivatalos állami kommunikáció azonban az, hogy egyik üzletben sem lehet júliustól élelmiszert kifizetni Szép-kártyával.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz uniós szabályozás változására hivatkozva akarja feltüntetni a lengyel kormány a nők személyes egészségügyi adatkártyáján a terhességi állapotukra vonatkozó információt is amivel újabb okot ad a tiltakozásra.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyarok idén 130 ezer forinttal többet szánnak nyaralásra a koronavírus-járvány előtti időszakkal összevetve. A 2019-hez képest jelentősen nőtt azok aránya, akik mennek vakációzni és szembetűnő az is, hogy egyre többen költenek 200 ezer forint feletti összeget üdülésük során. A magyarok legnagyobb része félretett jövedelméből fedezi a nyaralás költségeit, a külföldre utazók 95 százaléka bankkártyával tervez fizetni és többen vállalnak hitelt is nyaralás előtt.
Szerző(k): Molnár CsabaA cégvezetők csaknem háromnegyede tisztában van azzal, hogy jelentősen csökken a dolgozók reáljövedelme, a hazai munkaadók túlnyomó többsége béremeléssel igyekszik ellensúlyozni a magas inflációt, de 10 cégből négynél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is.
Szerző(k): Molnár CsabaMájus 31. mindig is egy fontos határidő volt a Széchenyi pihenő (Szép) kártya tulajdonosai számára. Ilyenkor érdemes ugyanis odafigyelni arra, hogyan is állunk a régebben feltöltött egyenlegekkel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÁprilisban megugrott a Szép-kártyás költések értéke, az idén rekordot várnak a kártyakibocsátók, amihez a juttatások élelmiszerüzletekben történő felhasználásának július elsejéig történt meghosszabbítása is hozzájárul - közölték a kártyakibocsátók az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): Tér Diána