A közelmúltban több olyan változás is történt a Széchenyi pihenő (Szép) kártyával kapcsolatban, amelyeket érdemes mind a munkáltatóknak, mind a juttatásban részesülő munkavállalóknak figyelembe venni a kártya használatánál - állapította meg Fata László juttatási szakértő.
Szerző(k): Domokos LászlóA pihenőkártya szintén hosszabb ideig használható, nemcsak nyaralásra, hanem élelmiszerek vásárlására.
Szerző(k): Rácz GergőAz American Express pénteken felülmúlta az első negyedévi nyereségre vonatkozó becsléseket, mivel a kártyaköltségek a tavalyi évhez képest megugrottak, ami eltörpült a magasabb jutalomkifizetések miatti költségnövekedés mellett.
Szerző(k): Szabó DánielÁprilis 19-től minden kedden a nyugdíjas vásárlók 5 százalék kedvezményt kapnak a Tescóban vásárlásuk végösszegéből, amennyiben használják Tesco Clubcard kártyájukat. Az áruházlánc ezzel is szeretne hozzájárulni az élelmiszerre fordított kiadások csökkentéséhez - olvasható a társaság közleményében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIdén január-márciusban 84,4 milliárd forint értékben fizettek Széchenyi pihenő (Szép) kártyával, ez az egy évvel ezelőtti 46,6 milliárd forinthoz képest 81 százalékos emelkedést jelent. A legtöbbet a vendéglátóhelyeken költötték a felhasználók.
Szerző(k): Domokos LászlóSzabályozások tömege határozza meg a kereskedelemben működő vállalkozások életét, nem egyszerű megfelelni az éppen aktuális előírásoknak. Mindezek közepette kell valahogy túlélni a küszöbön álló válságot, a boltosok élete tehát finoman szólva is kalandosnak ígérkezik már a közeli jövőben is.
Szerző(k): Molnár CsabaTechnikai probléma miatt szerdán nem tud rendeléseket fogadni a Rossmann online boltja. A fizikai üzletekben sem lehet a drogária kártyáját használni. A probléma elhárításán dolgoznak - írja az Azenpenzem.
Szerző(k): Szász PéterAz Apple és a Google megszakítja a kapcsolatot digitális pénztárcaszolgáltatásai a Visa és Mastercard oroszországi saját fejlesztésű változata, a Mir között. Így lényegében egyetlen egy mobilfizetési lehetőség nem marad elérhető az országban.
Szerző(k): Szabó DánielHazai piacán, az Egyesült Királyságban az ott is elszálló infláció ellen sok vásárló a Tesco klubkártyájának használatával védekezik. A legnagyobb brit áruházlánc kártyatulajdonos törzsvásárlóit célozta meg viszonylag inflációálló akcióval.
Szerző(k): Komócsin Sándor