Az év ezen időszakában jellemzően intenzív a SZÉP-kártya használat, mivel a pünkösdi hosszú hétvége mellett a belföldi nyaralások foglalásai is ilyenkor történnek meg.
Szerző(k): Vermes ÁdámA diákok döntő többsége nem fizet szja-t, de a munka nettó jövedelmét nagyban befolyásolja, hogy iskolaszövetkezeten keresztül, munkaviszonyban, megbízási szerződéssel, vagy egyszerűsített foglalkoztatással dolgoznak. A Mind-Diák Szövetkezet elnöke az Economxnak elmondta: a listát toronymagasan vezeti az iskolaszövetkezet.
Szerző(k): Drávucz PéterA tavalyi árakhoz képest a hotelkategóriában idén átlagosan öt százalékkal emelkedtek az árak, minden egyéb kategóriában, ami nem hotel (kemping, panzió) ez a mutató 8,1 százalék – nyilatkozta az Economxnak a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. Elmerültünk a balatoni szállásárakban.
Szerző(k): Drávucz PéterA K&H adatai alapján akár napi 21 alkalommal is használtak egy kártyát, és a legnagyobb egy összegű költés közel 3 millió forint volt. Az élelmiszervásárlás lehetőségének megszűnése azonban érzékelhető a havi költéseknél: az év első négy hónapjában 5 százalékkal csökkent a forgalom.
Szerző(k): Horváth BalázsA Vodafone a kriptopénztárcákkal kötné össze az előfizetői SIM-kártyákat egy nagyszabású pénzügyi terv részeként.
Szerző(k): Zádori BenceKezd magához térni a hazai idegenforgalmi szektor: a KSH adatai szerint a vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 2023 márciusához képest.
Szerző(k): K. R.A minimumdíj bevezetését elvetette a vállalat, több más bejelentett változás viszont életbe lép április 27-én.
Szerző(k): Vermes ÁdámA Szallas.hu közleménye szerint 2024 első negyedévében 8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek belföldön a magyar vendégek, mint tavaly ugyanekkor.
Szerző(k): Zádori BenceA kormány a most megjelent határozatában úgy döntött, hogy 300 milliárd forinttal összesen 1700 milliárd forintra növelik a felső korlátot.
Szerző(k): Zádori Bence