Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraTöbb mint harmadával ér ma kevesebbet azoknak a munkavállalóknak a fizetése, akik utoljára 2021-ben kaptak béremelést. A teljesen elmaradó, vagy jóval infláció alatti bérkorrekció elsősorban a magasan képzett, így magasabb keresetű alkalmazottakat érinti, nekik jövőre már 40 százalékkal kellene többet kapniuk, mint a rekordot döntő inflációs időszak előtt.
Szerző(k): Nagy KristófA vállalkozások idén átlagosan 13-17 százalék között emelték a munkavállalók fizetését, vagyis az infláció mértékével korrigáltak – számoltak be a Napi.hu kérdésére az érdekképviseletek vezetői. A fizikai munkakörökben előfordult a fizetés akár 20 százalékot is meghaladó emelése is, miközben a szellemi alkalmazottak jelentős része hosszú évek óta nem részesült bérrendezésben, a rekordinfláció ellenére sem.
Szerző(k): Nagy KristófElégedetlen a bérével a magyarországi munkavállalók közel fele. Bőven akad olyan, aki kilépne a munkahelyéről egy jó juttatási csomagért cserébe.
Szerző(k): Sánta András