A Magyar Nemzeti Bank kötvényprogramja keretében 20 milliárdos kibocsátást tervez a KÉSZ-csoport.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz építőipari munkások 20 százalékát győzték meg az itthon maradásról. Ők válthatják a külföldi vendégmunkásokat akár tartósan is a szektorban, de ehhez rendes bérek, törvényes bejelentés és megfelelő munkakörülmények kellenek - közölte a Madarj itthon! kampányt szervező Kész Csoport.
Szerző(k): Szabó DánielÖtezer építőipari szakember érkezett haza külföldről a járványhelyzet miatt, akik közül a legtöbben Nyugat-Európában dolgoztak mostanáig. Az iparági adatok szerint 2008 óta az elmúlt években mintegy 30 ezer építőipari szakmunkás és mérnök helyezkedett el a magyar határokon kívül, ennek a becslések szerint mintegy 15-20 százaléka érkezhetett most haza a járvány miatt. A hazai építőipar évek óta küzd az ágazatban jelen lévő szakemberhiánnyal, amelyet a külföldről érkező, jellemzően szerb és ukrán vendégmunkásokkal pótolt az ágazat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA koronavírus-járvány, és a nyomában kialakuló gazdasági válság teljesen átalakította az építőipar helyzetét. Bár az építkezéseket nem állították le a védekezés jegyében, de kérdés, hogyan birkóznak meg a megrendelők és a kivitelezők az új feltételekkel. Vélhetőleg sok lesz a csúszás az átadásokban, ami azt is jelenti, hogy szigorodó előírásokat kell érvényesíteni a beruházásoknál. Többek között erről beszélgetünk az Out of the Box ötödik adásában szakértőinkkel, az iparág szereplőivel.
Szerző(k): EconomxA koronavírus-járvány miatti válság elérte az építőipart is, de sok ágazattal szemben eddig kevésbé rázta meg. A nagyberuházások jelentős része még nem állt le, de a hatások már látszanak. Sok területen embereket is tudnának felvenni, amiben nagy segítség lehet, hogy most szakemberek térnek haza kényszerűségből Magyarországra - többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Varga Mihállyal, a KÉSZ Csoport alapítójával, aki elmondta, a vállalatcsoportnál "boldogulási alapbért" vezetnek be a munkatársaiknak, de 20-30 százalékos visszaesésre számítanak.
Szerző(k): Szabó DánielHeteken belül elkezdik a nyolc éve elsüllyedt Szőke Tisza roncsainak kiemelését.
Szerző(k): Rácz GergőA következő hónapokban nem várható az államadósság csökkenése, dacára annak, hogy a kormány a 2114,5 milliárd forintos jegybanki betéten üldögél. A kormánynak tavaly már bejött az államadósság mesterséges csökkentése - nem zárható ki, hogy idén is megpróbálkoznak a trükkel.
Szerző(k): Papp ZsoltA legfrissebb hírek szerint a magyar pályázók mellé egy lengyel hátterű csoport is beszállhat a hazai Praktikerekért folyó versenybe.
Szerző(k): EconomxMég mindig kérdéses a magyarországi Praktiker áruházak sorsa. A versenybe most új belépőként az egyik legnagyobb építőipari vállalat, a KÉSZ Csoport is beszállt, amely a teljes magyarországi hálózatra indikatív árajánlatot tett.
Szerző(k): Economx