Kína páratlan gazdasági fejlődése és üzleti, gazdasági hírszerzése között rendkívül szoros az összefüggés, a nyugati források szerint jelenleg mintegy 200 ezer kínai ipari kém, elemző tevékenykedik Nyugaton – mondta el az Economxnak a Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) vezetéstudományi tanszékének vezetője.
Szerző(k): Drávucz PéterA kínai Eve Power vállalata toborzóirodákat nyit.
Szerző(k): T. E.Németország a Tiktokkal kapcsolatos szigorításra készülhet. Egy amerikai admirális arra figyelmeztetett, hogy Kína 2027-re készen állhat Tajvan megtámadására. Vlagyimir Putyin orosz elnök választási sikere pedig nem hatotta meg az Európai Uniót, szankciókat jelentettek be Alekszej Navalnij orosz ellenzéki közelmúltbeli halála miatt. Terrortámadás történt Moszkvában. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz amerikai-kínai kapcsolatok elmúlt években tapasztalt folyamatos romlását erősíti, hogy Kína új irányelveket vezetett be, aminek célja, hogy az amerikai Intel és az AMD mikroprocesszorait 2027-ig fokozatosan kiszorítsák a kormányzati számítógépekről és szerverekről. A távol-keleti nagyhatalom összesen 18, kínai processzort hagyott jóvá használatra, abból több is szerepel Washington exportfeketelistáján. Az Intelnek és az AMD-nek is Kína volt tavaly a legnagyobb piaca, az 54 milliárd dolláros forgalmának 27 százalékát, az AMD 23 milliárd dolláros forgalmának pedig 15 százalékát adta a távol keleti ország.
Szerző(k): Németh TamásEgyre több elemző és tisztviselő kongatja a vészharangot, miszerint szemmel kell tartani a kínai hadsereg gyors izmosodását. Sokuk szerint ugyanis ez annak a jele, hogy Peking 2027-re elszánhatja magát Tajvan lerohanására. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint azonban ez a legkevésbé sem tekinthető egyértelműnek: a kínai támadással riogatók feltételezéseket mosnak össze régi célkitűzésekkel. Ettől függetlenül persze szerinte sem zárható ki, hogy Kína blokádot vonjon a közeljövőben Tajvan köré.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz ENSZ Közgyűlésének mind a 193 tagállama elfogadta a szervezet első mesterséges intelligenciával kapcsolatos határozatát. Azonban az USA által előterjesztett, Kína és Oroszország által is támogatott határozat nem kötelező érvényű, és főleg általános kitételekből áll, továbbá nem foglalkozik olyan kritikus kérdéssekkel, mint az AI katonai felhasználása.
Szerző(k): Gulyas ÁbelNem nőnek a Tesla eladásai Kínában, sőt, még mérséklődtek is az év első két hónapjában. A kínai gyártók ugyanakkor hasítanak sokkal olcsóbb típusaikkal.
Szerző(k): Fellegi TamásA hazánkba vezényelt kínai rendőrök magyar kollégákkal dolgoznak együtt a Belügyminisztérium ígérete szerint.
Szerző(k): T. E.A titkosszolgálatokat felügyelő német parlamenti bizottság alelnöke szerint fontolóra kellene venni a kínai hátterű alkalmazás betiltását.
Szerző(k): Vermes Ádám