A szigorú szabályozások a világ legnagyobb videojáték-ágazatának részvényeit, köztük az iparági óriás Tencent papírjait is mélyrepülésbe taszították.
Szerző(k): Horváth TiborErősebb évet zárhat a Huawei, mint amire számítottak: állításuk szerint újból a jó úton járnak.
Szerző(k): EconomxA globális elsőségért folytatott verseny bankcsődökkel és háborúkkal kísérve. Íme a Top5-ös szakértői lista!
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA korábban istenített és a világgazdaság motorjának tekintett Kína gazdasága megakadt, és bár van még olyan szektor, ami jól húz, mégsem elég ahhoz, hogy a mélyebb válságból teljesen kihúzza az országot.
Szerző(k): Fellegi TamásA kínai SF Airlines ugyan áruszállító repülőgépet indított el, ami heti két alkalommal szállít Csangsa és Budapest között főként e-kereskedelmi küldeményeket.
Szerző(k): Zádori BenceA GAC közreműködésével új típuscsaládot dobott a kínai piacra a Toyota: a Bozhi (avagy kiejtése szerint: Bözsi) egy korábbi modell átszabott verziója.
Szerző(k): Zádori BenceAz előrejelzések szerint a következő öt-tíz évben alapvetően a kínaiak diktálhatják a tempót az iparágban, amelyben jelentős szerephez jut Magyarország is.
Szerző(k): Hercsel AdélJelentősen visszaesik Európa részaránya az orosz olaj- és feldolgozott olajtermék-exportban az idén, miközben erőteljesen nő Kínáé és Indiáé – közölte az energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettes szerdán.
Szerző(k): EconomxLondoni pénzügyi elemzők szerint Kína a jövő évtized második felében veheti át az első helyet az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján. Magyarország az előrejelzési távlat végéig várhatóan megőrzi helyét a lista felső harmadában.
Szerző(k): Economx