közjegyző

06.
03.
12:21
Az örökösök akár felülírhatják a végakaratot

Az örökösök akár felülírhatják a végakaratot

Bár az örökhagyó végakaratát teljes egészében nem lehet felülírni, azaz az általa örökösként nevezett személyt mindenképpen részesíteni kell a hagyatékból, ugyanakkor a Polgári törvénykönyv lehetőséget ad az örökösként érdekelteknek arra, hogy megállapodjanak az örökségük egymás közötti megosztásáról – írja a Jogadó.blog.

Szerző(k): Drávucz Péter
04.
13.
11:41
Lehet, hogy földet örökölt Szlovákiában: most kiderítheti és megkaparinthatja a jussát

Lehet, hogy földet örökölt Szlovákiában: most kiderítheti és megkaparinthatja a jussát

Bemutatjuk azt az ingyenes internetes keresőprogramot, ami mintegy egymillió olyan, a mai Szlovákia területén lévő földterület adatait tartalmazza, amelyeknek az állam mindeddig nem ismeri az aktuális jogos tulajdonosát. Néhány perc alatt fény derülhet az örökségre.

Szerző(k): Sánta András
03.
13.
10:50
Időben mondjon ellent, különben tartozás miatt végrehajtás indulhat – figyelmeztet a MOKK

Időben mondjon ellent, különben tartozás miatt végrehajtás indulhat – figyelmeztet a MOKK

Továbbra is kevés magánszemély indít fizetési meghagyásos eljárást, holott harmincmillió forint alatt ez a leghatékonyabb és leggyorsabb módja az igényérvényesítésnek, hogy hozzájusson jogos pénzköveteléséhez az, akinek tartoznak. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerint nemcsak ellentmondani lehet, hanem részletfizetést és fizetésre halasztást is kérni.

Szerző(k): Varga Csenge
12.
17.
09:20
Sokan nem tudják, milyen egyszerű behajtani egy tartozást

Sokan nem tudják, milyen egyszerű behajtani egy tartozást

Sokan még csak nem is hallottak a fizetési meghagyásos eljárásról, pedig ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy a pénzéhez jusson az, akinek tartoznak - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több száz választ összesítő online felmérésének eredményeit.

Szerző(k): Economx
10.
15.
11:38
Fontos döntést hozott az Alkotmánybíróság az közjegyzők felfüggesztéséről

Fontos döntést hozott az Alkotmánybíróság az közjegyzők felfüggesztéséről

Egy közjegyzőhelyettes ellen büntető eljárás indult, így a közjegyzői törvény szerint a szolgálatából való felfüggesztése automatikusan bekövetkezett. Az érintett az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, mivel véleménye szerint az automatikus felfüggesztés ellentétes az ártatlanság vélelmével. A testület viszont összeegyeztethetőnek tartotta a kettőt és nem semmisítette meg a közjegyzői törvény előírását.

Szerző(k): Németh Géza
09.
27.
12:55
Öröklés élettársként: alapesetben semmi sem jár

Öröklés élettársként: alapesetben semmi sem jár

A korábbinál némileg többen vannak tisztában az élettársak vagyonjogi viszonyaival, de még mindig nagyon sok a tévhit. Miközben csaknem egymillióan élnek élettársi kapcsolatban, az embereknek csak körülbelül fele tudja, hogy az élettársakra a házastársaktól eltérő vagyonjogi szabályok vonatkoznak. Sokan csak párjuk halála után szembesülnek azzal, hogy végrendelet híján semmire sem jogosultak a hagyatékból.

Szerző(k): Molnár Csaba
07.
21.
15:34
Ezekre figyeljünk, ha meg akarjuk úszni az albérlők rémálmát

Ezekre figyeljünk, ha meg akarjuk úszni az albérlők rémálmát

Az írásbeli szerződéskötés mellett fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mikor mondhatjuk fel a bérletet, hogyan és mikor kell lakbért fizetni, és mi történik a kaucióval. A trükközés bérlőként és bérbeadóként egyaránt kockázatos lehet.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
06.
21.
10:08
Egyre több magyar dönt úgy, hogy házassági vagyonjogi szerződést köt

Egyre több magyar dönt úgy, hogy házassági vagyonjogi szerződést köt

Egyre többen kötnek házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést, hogy tisztázzák vagyonjogi viszonyaikat - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

Szerző(k): Tér Diána
06.
12.
08:07
Elhunyt a férjem, hogyan adhatom el a tőle örökölt autót?

Elhunyt a férjem, hogyan adhatom el a tőle örökölt autót?

Segít a mindennapi pénzügyi döntésekben a Napi.hu. A Financiológus rovatban olvasói leveleket válaszolunk meg, a lapunk csapata és külső szakértők tudását felhasználva. Írjon nekünk bizalommal a [email protected] címre!

Szerző(k): Herman Bernadett
04.
08.
07:19
Végrendeletek: több milliós különbséget okozhat a figyelmetlenség

Végrendeletek: több milliós különbséget okozhat a figyelmetlenség

Egyre gyakoribb a végrendeletek karbantartása az anyagi vagy családi helyzet megváltozása miatt, de kevesen ismerik azt a 2014-ben életbe léptetett szabályt, amely gyakran komoly vitákat és feszültségeket szülhet.

Szerző(k): Tér Diána