A társasházak, közös képviselők szerint dugába dőlhetnek a felújítási terveik azzal, hogy egy kormányrendelet ellehetetleníti az építési reklámháló használatát – írja az Index. Kilenc négyzetméteres reklámháló ugyanis gyakorlatilag nincs, márpedig jövő hónaptól már csak annál kisebb lehet.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA belügyminiszter minapi állásfoglalása egyértelműen rögzíti, hogy a közterület-felügyeletek kizárólag a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem szabhatnak ki büntetést szabálytalankodó autósokra - közölte Tarlós István a Karc FM-nek nyilatkozva.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz emberek közel egyharmada érzi úgy, hogy akár ő is elszegényedhet és utcára kerülhet. Főként az alacsonyabb végzettségűek félnek a hajléktalanná válástól. Ijesztő lehet az is, hogy az emberek több mint 40 százaléka közönyösen bánik az utcán élőkkel - derül ki a a Kantar Hoffmann friss közvélemény-kutatásából.
Szerző(k): Szabó DánielElszólta magát egy alpolgármester egy televíziós interjúban, mikor a bírságokról származó bevételek emeléséről beszélt - vélte Tarlós István, aki a Magyar Hírlapnak adott interjút.
Szerző(k): Szász PéterEgyeztetés kezdődött a kerületi közterület-felügyeletek ügyében - közölte Tarlós István csütörtök délután a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában, a főpolgármester azt javasolja, hogy a kerületekkel valamilyen társulási formában valósítsák meg a feladatot.
Szerző(k): Szász PéterTarlós István főpolgármester az ATV-ben elismerte, hogy „egyik rokonát” megbüntették közlekedési kihágásért a közterület-felügyelők. A 168 óra pedig úgy tudja, hogy valójában a feleségéről van szó.
Szerző(k): Domokos LászlóTarlós István főpolgármesternek igaza volt: a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem büntethet a közterület-felügyelet, csak a rendőrség. Így a megbírságolt autósoknak nem kell fizetniük - mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Szerző(k): Szabó DánielTarlós István főpolgármester állításával ellentétben Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelete nem egy II. kerületi templom falára szerelt fel \"kandi kamerát\", hanem egy közlekedési jelzőlámpa oszlopára a templom előtt, amihez előzetesen engedélyt kért a megbízott kivitelező - hangsúlyozta Böjtös Zoltán, a szervezet igazgatója.
Szerző(k): Szász PéterPontot tett a rendőrség a közteres kamerák alapján kirótt bírságokról szóló vitára: ezek a kamerák nem felelnek meg a jogszabálynak, ezért nem áll meg az objektív felelősség az esetükben - írja az Index.hu.
Szerző(k): Szász Péter