A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint most olyan kormány van Budapesten és Pozsonyban is, amely ebben érdekelt.
Szerző(k): EconomxA korábbi amerikai külügyminiszter 100 éves volt.
Szerző(k): EconomxFontos találkozóra került sor az Egyesült Államok és Kína államfője között, míg a spanyol alsóházi képviselők régi-új miniszterelnöknek szavaztak bizalmat. A német vasutasok sztrájkoltak, az Európai Bizottság pedig az Amazontól vár válaszokat. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennDavid Cameron külügyminiszterként került be az átalakított brit kormányba.
Szerző(k): EconomxMeghökkentő fordulatot vett a nagy brit kormányalakítás: David Cameron lesz az új külügyminiszter. Rishi Sunak kormányfő nemrég még azt mondta, hogy Cameron egy kudarcba fulladt status quo része, most pedig „visszahozza mentőtutajként”.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsOroszország teljes vállszélességgel támogatja Észak-Koreát, a kelet-ázsiai állam pedig megbonthatatlan bajtársi kapcsolatot építene Oroszországgal.
Szerző(k): Fogarasi KittiSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a háború sújtotta Gázai övezetben lévő magyarokkal már mind felvették a kapcsolatot, ugyanakkor helyzetük kritikus, kimenekítésük pedig egyelőre életveszélyes vállalkozás lenne.
Szerző(k): EconomxVégre van egy egységes, bejutási eséllyel rendelkező magyar párt Szlovákiában - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Fogarasi KittiA külgazdasági és külügyminiszter ezúttal a Newsmax tévécsatorna vendége volt New Yorkban.
Szerző(k): Sánta András