A jövőben nem lesz olyan új autó a Lamborghinitől, amelyik kevesebbe kerülne, mint a 265 ezer eurós (103,7 millió forintos) Urus, közölte Stephan Winkelmann, a cég vezérigazgatója, aki még az évtized vége előtt az elektromos Lanzadorban látja a jövőt.
Szerző(k): V. G.Rod Stewart még 1977-ben vásárolta meg a Lamborghini Countach LP400-at, amely azóta többször is gazdát cserélt.
Szerző(k): Vermes ÁdámCsökkent a Mercedes-Benz Group német járműgyártó negyedéves profitja és bevétele éves összevetésben. A Volkswagen AG működési nyeresége és bevétele is kisebb lett az első negyedévben.
Szerző(k): Horváth TiborA felfüggesztett börtönre ítélt volt nevelő erős kapcsolati tőkével rendelkezett, korábban önkormányzati céget is vezetett. Egy másik cége négy év alatt egymilliárd forint feletti árbevételt könyvelt el.
Szerző(k): Horváth TiborAz eddigi legdrágább autóját mutatta be a kínai gyártó, amely számos sportkocsival kívánja felvenni a versenyt.
Szerző(k): Zádori BenceDzsudzsák Balázs űrjármű gyártásra szakosodott vállalatának adószámát nemrég törölte a NAV, de korábban akadtak olyanok is, akiknek a mesés autóparkját foglalták le a tetemes készpénz mellett.
Szerző(k): Horváth TiborA Lamborghini egy Urus Performantéval lepte meg az olasz autópálya-rendőrséget.
Szerző(k): Vermes ÁdámA szankciók ellenére a háború kezdete óta közel ezer luxusautót szállítottak Európából az orosz piacra, orosz tulajdonosaik legnagyobb örömére. 2022 márciusa óta 100 ezer dollárra becsülik az így beáramlott prémium kategóriás autók összértékét.
Szerző(k): Hercsel AdélElárverezik a Wall Street farkasában használt igen ritka Lamborghini Countach típusú sportautót. Igen, azt amit Leonardo DiCaprio karaktere ripityára tört.
Szerző(k): Károly Gábor