Amíg a streaming kezdetben a reklámokkal telített kábeltévéknek fordítottak hátat, addig mostanra már az ilyen szolgáltatások ár-érték aránya is egyre rosszabb lett. Ráadásul nem is reklámoktól mentes.
Szerző(k): Zádori BenceLeo Varadkar szerdán a dublini kormányzati épület előtt jelentette be a hírt az újságírók előtt.
Szerző(k): Zádori BenceMegszületett a döntés, hogy ki lesz a volt igazságügyi miniszter, egyben ex-kormánypárti EP-listavezető, Varga Judit utódja az országgyűlésben, azon belül is annak uniós ügyekért felelős bizottságában.
Szerző(k): Hercsel AdélNovák Katalin leköszönő köztársasági elnök megbízatása február 26-án szűnt meg, azóta nem állt elő kéréssel.
Szerző(k): L. K.Távozik a Richter Gedeon Nyrt. Igazgatóságában betöltött elnöki tisztségéről Bogsch Erik. Igazgatósági tagságát azonban megtartja.
Szerző(k): EconomxSulyok Tamás 2000-től 2014-ig osztrák tiszteletbeli konzulként dolgozott, 2014 szeptemberében lett az Alkotmánybíróság tagja, 2015 áprilisától a testület elnökhelyettese, majd az Országgyűlés 2016 novemberében az elnökévé választotta.
Szerző(k): Horváth TiborEd Clark 18 év után azonnali hatállyal hagyja el a vállalatot.
Szerző(k): EconomxA gyerekekért és az áldozatokért tüntet a tömeg a Hősök terén.
Szerző(k): EconomxBúcsút intett a Magyar Református Egyház zsinati elnöki pozíciójának Balog Zoltán, de a püspöki hivatalához változatlanul ragaszkodik.
Szerző(k): Horváth Tibor