Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója augusztus végén távozik a vállalat éléről - közölte a vállalat pénteken. Diess utódja szeptember 1-jétől Oliver Blume lesz, aki jelenleg a Volkswagen leányvállalatának, a Porschénak a vezérigazgatója.
Szerző(k): Szabó DánielAz ország legnagyobb energetikai csoportja, a Mol Nyrt. megerősítette, hogy megkezdte az előkészítését annak, hogy a finomítók képesek legyenek alternatív nyersolaj feldolgozására. Korábban energiapiaci szakértők bírálták az olajtársaságot, hogy csak az olcsó Ural-árfolyamok miatt nem vált más típusú termékekre. A vállalat szerint viszont hosszú és drága folyamat az átállás. Most mégis lépnek.
Szerző(k): Szabó DánielAz orosz Sztanyiszlav Pozdnyakovnak távoznia kell az Európai Vívószövetség (EFC) elnöki posztjáról a szervezet végrehajtó bizottságának döntése értelmében.
Szerző(k): Szász PéterEgy szerdán benyújtott igazságügyi saláta-törvényjavaslat szerint kétharmados többség kell a legfőbb ügyészt felmentéséhez, illetve hivatalvesztésének kimondásához. Az indokolás szerint ha a megválasztásához minősített többség kell, akkor az eltávolításához is legyen ugyanez előírva.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzinte az összes vezetőt elbocsátották a Győr-Szol Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt.-től, sokan pedig maguktól távoztak. A még Borkai Zsolt polgármestersége alatt alapított önkormányzati cég körül az alvállalkozói szerződések miatt volt hírverés, nem tudni, hogy most miért alakították át drasztikusan a szervezetet, de a héten neveztek ki egy új vezérigazgatót a szervezet élére. A hónap elején pedig tőkeinjekcióra volt szüksége a hiánnyal küzdő társaságnak.
Szerző(k): Szabó DánielKormánya tizenkét tagját - közöttük az egészségügy-minisztert - mentette fel szerdán Narendra Modi indiai miniszterelnök, hogy megpróbálja megerősíteni a kabinetet a koronavírus-járvány kezelése miatti heves bírálatokkal szemben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMeglepetésre, sikerrel eltávolíttatták a Toshiba igazgatótanácsának elnökét a bajban lévő japán cég részvényesei. Az érdekeltek abban reménykednek, hogy az évek óta tartó, hibás vállalatvezetési döntések sora ezzel véget ért, és újjá lehet szervezni a szebb napokat látott vállalatot.
Szerző(k): Rácz GergőA kétkamarás román parlament házelnökeihez címzett levélben kért magyarázatot a Velencei Bizottság arra, hogy miért mentette fel tisztségéből a törvényhozás Renate Weber ombudsmant mandátumának lejárta előtt - közölte szerdán a Hotnews.ro hírportál.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLeváltotta kedden a román parlament képviselőháza és szenátusa együttes ülésén a román közszolgálati televízió és rádió vezetőségét, a két intézmény élére hat hónapig érvényes megbízással ideiglenes vezetőket neveztek ki - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna