lidl

02.
21.
07:08
A legrosszabb verzió, hogy kiürülnek a magyar boltok polcai

A legrosszabb verzió, hogy kiürülnek a magyar boltok polcai

Bár február első napján hatályba lépett az élelmiszer-pocsékolás visszaszorítását célzó jogszabály, egyelőre alig történt valami az ügyben. A boltoknak május végétől kell prezentálniuk a terveket, közben folynak a gyakorlati megvalósításról szóló egyeztetések. Egy ötlet szerint a láncoknak kellene a lejáró termékeket elszállítaniuk, ez a mostani kiskereskedelmet sújtó munkaerő- és sofőrhiány miatt ellátási problémákhoz vezetne. Ráadásul egy több tonna áruszállítására alkalmas kamion szinte üresen, pár kiló tésztával is útnak kellene induljon, akár száz kilométeres távolságra.

Szerző(k): Csernátony Csaba
02.
19.
07:02
Lekörözte a Lidl a Tescót: vizsgáztak a boltláncok a briteknél

Lekörözte a Lidl a Tescót: vizsgáztak a boltláncok a briteknél

Első helyen végzett a Lidl a leginkább környezetbarát élelmiszerboltok versenyén. Egy brit fogyasztóvédelmi magazin a boltláncok üvegházhatású gázok kibocsátására, valamint a műanyag- és élelmiszer-hulladékokra vonatkozó előírásait vizsgálta meg és rangsorolta az üzleteket. A felmérés készítői szerint az emberek egyre inkább szeretnének „zölden” vásárolni.

Szerző(k): Csernátony Csaba
02.
17.
16:45
Offenzívát indít a magyar Penny anyacége

Offenzívát indít a magyar Penny anyacége

Jelentős terjeszkedést tervez külföldön a magyarországi Penny-hálózatot is működtető német Rewe boltlánc, Romániában például duplázni szeretne a cég.

Szerző(k): Csernátony Csaba
02.
08.
12:21
A magyar Aldi figyelmeztet mindenkit

A magyar Aldi figyelmeztet mindenkit

A kiberbűnözők nem adják fel, a Lidl, a Spar és a Tesco után most az Aldi nevével élnek vissza a csalók. A kiskereskedelmi láncok óvatosságra figyelmeztetnek.

Szerző(k): Csernátony Csaba
02.
03.
12:28
Ki nyeri az Aldi-Lidl csatát külföldön és Magyarországon?

Ki nyeri az Aldi-Lidl csatát külföldön és Magyarországon?

Nagy-Britanniában az infláció a két nagy német diszkontlánchoz, az Aldihoz és a Lidlhez tereli a vásárlókat, mivel több tíz ezer forinttal növelte a háztartások éves élelmiszer-kiadásait. Az Aldi-Lidl versenyét más nyerte ott, mint Magyarországon.

Szerző(k): Komócsin Sándor, Csernátony Csaba
02.
01.
13:10
Beállt a Lidl a sorba: náluk is lehet már a pihenőkártyákkal fizetni

Beállt a Lidl a sorba: náluk is lehet már a pihenőkártyákkal fizetni

A Lidl Magyarország mind a 190 áruházában lehetővé teszi a Szép-kártyával történő fizetést a hatályos jogszabály által megengedett körben élelmiszerek vásárlására 2022. február 1-étől május 31-ig.

Szerző(k): Tér Diána
02.
01.
10:28
Intézkedett a magyar a Spar is, korlátozás lesz a boltokban

Intézkedett a magyar a Spar is, korlátozás lesz a boltokban

A Sparban maximum 10-10 kiló lisztet, 10 liter étolajat és 12 liter tejet lehet vásárolni.

Szerző(k): Csernátony Csaba
02.
01.
07:08
A Lidl és a Penny nagyot nyert, választottak a magyar vásárlók

A Lidl és a Penny nagyot nyert, választottak a magyar vásárlók

Melyik boltláncban lehet a legtakarékosabban bevásárolni - erre a kérdésre adtak választ a magyar vásárlók. A diszkontok közül a Lidl és a Penny előnye jelentős a többiek előtt - derült ki a Pulzus Kutatónak a Napi.hu megbízásából készült felméréséből.

Szerző(k): Csernátony Csaba
01.
29.
18:09
A Lidl mennyiségi korlátozást vezet be az árstop miatt

A Lidl mennyiségi korlátozást vezet be az árstop miatt

Az élelmiszerárstop hatálya alá tartozó tartós élelmiszerekre vonatkozóan mennyiségi korlátozást vezet be februártól a Lidl Magyarország – szúrta ki a Pénzcentrum. A kormány csak az árakat és azt határozta meg, hogy minden termékből lennie kell a boltokban, de ilyen kitételt nem tiltott meg.

Szerző(k): Szabó Dániel
01.
28.
13:13
Átadták a Lidl Magyarország új logisztikai központját

Átadták a Lidl Magyarország új logisztikai központját

A Pest megyei Ecseren ünnepélyes keretek között felavatták a Lidl Magyarország negyedik, és egyben legnagyobb, 62 ezer négyzetméteres logisztikai központját. Az vállalat az összesen 36 milliárd forintos beruházáshoz a kormánytól 1 milliárd 200 millió forint értékű vissza nem térítendő, beruházásösztönzési támogatást kapott és több mint 400 új munkahelyet teremtett a régióban.

Szerző(k): Szepesi Anita