Ungár Péter elismerte a Magyar Hangnak, hogy erről egyeztettek a korábbi közlekedési államtitkárral, Vitézy Dáviddal.
Szerző(k): EconomxAz LMP megkezdi a felkészülést a referendumra.
Szerző(k): Hercsel AdélMeghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár.
Szerző(k): Hercsel AdélAz LMP ismét benyújtja határozati javaslatát a GMO-mentesség megtartásáról az Országgyűlés elé, amelyről legutóbb nem tárgyaltak a Parlamentben, pedig korábban a szaktárca azt ígérte Magyarország továbbra is kiáll az Alaptörvényben meghatározottakért, azaz a magyar mezőgazdaság GMO-mentességéért.
Szerző(k): EconomxA politikusok sem töltik a nyár minden percét munkával, a július 6-i Kormányinfón Gulyás Gergely Orbán Viktor szabadságáról csak annyit közölt, hogy a kormányfő augusztusban megy szabadságra. A legtöbb pártvezető belföldön nyaral.
Szerző(k): EconomxA Lánchíd autómentessége mellett érvelt az LMP országgyűlési képviselője szombaton, a kerékpározás világnapján Budapesten.
Szerző(k): EconomxVizsgálják, hogy a hónap elején Hamburgban rekedt magyar utazóközönséggel méltatlanul járt-e el a német vasúti személyzet, amikor néhány hibára hivatkozva nem volt hajlandóak tovább vezetni a szerelvényt. Lázár János tételesen válaszolt a kérdésekre.
Szerző(k): Varga CsengeA tavaly őszi mélyponthoz képest emelkedett a Fidesz táborának nagysága. A többi pártnál jelentősebb változás nem tapasztalható.
Szerző(k): Horváth TiborAz LMP ármaximumot vezetne be egyes magánegészségügyi vizsgálatokra, köztük a diagnosztikai és szűrővizsgálatokra, valamint a szülészeti-nőgyógyászati ellátásokra – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.
Szerző(k): Economx