„Ne legyenek célpontok itt. Ez lesz a tartalékunk” – közölte az ukrán légierő parancsnoka.
Szerző(k): V. G.Már nyáron megkezdik a Dassault Mirage 2000-es vadászrepülőkre az ukrán pilóták kiképzést.
Szerző(k): Gulyas ÁbelSzalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Economxnak adott interjújában kiemelte, hogy akik azt hitték, eljött az örök béke kora, azok az ukrajnai háború miatt ma már szintén a hadsereg megerősítésének szükségességéről beszélnek.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz 1970-es években fejlesztett, 2006-ban a szolgálatból kivont B-1B Lancer a felújítása után vezető szerepet játszhat a Tajvani-szoros feletti esetleges légi háborúban.
Szerző(k): T. E.Németország bejelentette a Bundeswehr grandiózus reformját, hogy felkészüljön a háborúra. A gyengélkedő fegyveres erők megerősítése érdekében a kormány fél éven belül totálisan központosítja a hadsereg irányítását és önálló katonai ággá emeli a kibervédelmet.
Szerző(k): Thurzó KatalinA magyar légierő legtapasztaltabb pilótáinak átlagosan két-három millió forintra emelkedhet az illetménye a honvédelmi tárca szombati közleménye szerint.
Szerző(k): K. G.Moszkvában egyre csalódottabbak a Kreml-pártiak, miután az ukrán hadsereg 72 óra alatt hat orosz vadászgépet lőtt le. A felbőszült oroszok keresik a felelősöket a 300 millió dolláros veszteség miatt.
Szerző(k): Zádori BenceMennyire veszélyes a helyzet Ukrajnában? Mit keresnek a magyar csapatok Csádban? Milyen fejlesztésekkel védi hazánkat a Magyar Honvédség? Hol szolgál Orbán Gáspár százados? Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adott interjút az Economxnak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaSzépségkirálynőnek választották az amerikai légierő 22 éves alhadnagyát.
Szerző(k): Economx