Csupán négy országba szóló, a Malév leállásával megüresedett, EU-n kívüli országba irányuló üzemelésre vonatkozó jog iránt volt érdeklődés a meghirdetett 31 közül.
Szerző(k): NAPIMég ebben az évben elindulhat a Malév megszűnése után maradt űr kitöltésére a Hungarian World Airways (Magyar Légiutak a Világra - MLV Zrt.) - közölte a német BizTravel értesülésére hivatkozva az azutazo.hu portál pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoA kormány tavalyi 800 milliárd forintos előrejelzésénél biztosan kevesebbe kerül a Malév csődje miatt a Liszt Ferenc repülőtér üzemeltetőjének járó kompenzáció. A versenytársak a vártnál hamarabb elfoglalták a nemzeti légitársaság helyét.
Szerző(k): NAPIFelszámolója újabb Malév-vagyonelemeket hirdetett meg értékesítésre, összesen mintegy kétmilliárd forint irányáron.
Szerző(k): NAPITeljes mértékben birtokba vehették a bérlők a Budapest Airport új, 72A jelű épületének irodáit. A repülőtér eredetileg a Malév számára kezdte el felújítani az épületet, a tervek szerint ide költöztek volna be fokozatosan a Lurdy-házból a nemzeti légitársaság vezetői és adminisztratív dolgozói már idén nyártól. A Budapest Airportnak a nehéz budapesti irodapiaci helyzet ellenére sikerült 1300 négyzetméterre bérlőt találnia.
Szerző(k): portfolio.huEgyelőre nem hajlandó magára vállalni a Malév-jegyek árának visszatérítésével járó kockázatot a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
Szerző(k): MTI-EcoAz új kategóriaként létrehozott, stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalatként hétfőn kellett volna befejeződnie a Malév Zrt. felszámolásának, de egyelőre nem látszik a folyamat vége - derül ki a Népszabadság cikkéből.
Szerző(k): NAPINéhány évtized múlva el kell tűnniük a városokból hagyományos üzemanyaggal közlekedő járműveknek, a távolsági áruszállításban pedig ismét a vasúté lesz a főszerep.
Szerző(k): Diószegi József