Lapinformációk szerint nem áll kötélnek Fabio Panetta, az EKB igazgatótanácsának tagja, és nem vállalja el Giorgia Meloni kormányában a pénzügyminiszteri pozíció betöltését. A populista politikusnak fontos olyan személyt találnia a posztra, akinek a neve egyfajta garanciát jelent a befektetők számára és akinek a jelölése megnyugtathatja az euroszkeptikus lépésektől tartó piacokat.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA választók közel ötöde adta le szavazatát délig, de Berlusconi máris azzal kerül a hírekben, hogy kijelentette: ő meg ennyi embert ne látott szavazni. Befolyásoló tényező lehet Campaniaban a délelőtti felhőszakadás, a római sorban állás miatt pedig az esélyesnek kikiáltott Giorgia Meloni közölte, hogy ő csak késő este fog szavazni - írta az olasz parlamenti választásokról az MTI helyszíni tudósítója.
Szerző(k): Szabó M. IstvánGázadagolási terv előkészítését szorgalmazta kedden Carlo Bonomi, a Confindustria olasz gyáriparos szövetség elnöke az energiaárak ugrásszerű emelkedése miatt, miután a kormány válságtervezetébe bekerült a legtöbbet fogyasztó iparágak gázellátásának felfüggesztése.
Szerző(k): Szász PéterMario Draghi tíz évvel ezelőtt mondta el az Európai Központi Bank elnökeként a "Bármit megteszünk..." idézettel elhíresült beszédét, amivel egy csapásra kiütött több ezer lelkiismeret-furdalás nélkül az euró ellen spekuláló befektetőt.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Központi Banknak más körülmények között ugyan, de ugyanazzal a veszéllyel kell szembe néznie, mint tíz évvel ezelőtt, amikor a görög adósságválság nyomán befektetői spekuláció indult a közös európai valuta ellen. Ahhoz, hogy ez ne ismétlődjön meg Christine Lagarde ECB-elnöknek olyan tekintélyt kell szereznie a pénzpiaci szereplők előtt, amilyet elődje, Mario Draghi annak idején szerzett.
Szerző(k): Komócsin SándorMario Draghi miniszterelnök felajánlotta lemondását az olasz elnöknek, ami előrehozott választásokat helyez kilátásba már október elején. A köztársasági elnök egyelőre nem fogadta el a lépést, de jelezte, hogy tudomásul vette a lemondási szándékot. Az olasz kormányválságot a gyorsan berobbanó európai gazdasági borulás indította el.
Szerző(k): Szabó DánielMario Draghi olasz miniszterelnök megnyerte a bizalmi szavazást a felsőházban, a szenátusban szerdán, de a három fő koalíciós párt megtagadta a részvételt a szavazáson, amivel gyakorlatilag aláásta a kormány jövőjét. Feloszlathatják a parlamentet, és előrehozott választások várhatók.
Szerző(k): Domokos ErikaA kialakult koalíciós válság miatt Draghi már beadta egyszer a lemondását, de azt az államfő nem fogadta el.
Szerző(k): Rácz GergőJövő hét szerdáig van ideje Mario Draghi olasz miniszterelnöknek kialakítani az új kormánykoalíciót. Július 20-án a parlamentben bizalmi szavazást tartanak, és ezen eldől, hogy folytathatja-e munkáját a kormányfő.
Szerző(k): Domokos László