A friss Magyar Közlönyben megjelent áram- és gázárak lakossági szektorra vonatkozó szabályozásmódosítása nem tett mindent helyre a múlt héten asztalra borított kirakóban, de azt tisztázta, hogy az új árakat ki, mi alapján szabhatja meg.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA lakossági fogyasztóknak továbbra is biztosított a rezsicsökkentés, de a jövőben rezsicsökkentett áron fogyasztható földgáz- és villamos energia mértéke megváltozik - közölte az MVM, miután a friss Magyar Közlönyben megjelentek az új rezsitarifák.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Közlönyben csütörtök délelőtt megjelent az új rezsiszabályokat rögzítő három rendelet, Németh Szilárd rezsivédelmi kormánybiztos pedig megszólalt az új tarifákról. A földgáznál mintegy hétszeres, az áramnál nagyjából kétszeres a drágulás a rezsicsökkentett árhoz képest.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb mint 78 órán át teljes széncsend volt Magyarországon. A hazai energiaszektorban még meglehetősen szokatlan jelenség oka az, hogy napokra leállt a Mátrai Erőmű, amely a szénalapú áramtermelés utolsó "bölénye". Néhány éve, amikor ehhez hasonló helyzet állt elő az Egyesült Királyságban, az átfordította a britek gondolkodását, és Európa egyik legmerészebb karbonmentesítési forgatókönyvének kidolgozására sarkallta őket. Nálunk, bár lehetne akár ugyanez a következmény, erről szó sincs.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTavaly egész Európában Magyarországon volt a legmagasabb a naperőművek össztermelésben betöltött aránya - állítja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) piaci jelentése.
Szerző(k): Szabó M. IstvánLétrejött az összeköttetés a magyar és a szlovén villamosenergia-rendszerek között csütörtökön, a tervezett időpontban. A tesztelés és a próbaüzem folyamatban van. Piaci szempontból a rendszerösszekötő vezeték 2022. július 6-tól lesz része a határkeresztező kapacitásszámítási folyamatnak.
Szerző(k): Szász PéterA magyar földgázpiac április eleje óta a betárolásra koncentrál, az ország gázellátása jelenleg az Ukrajnában zajló háború ellenére is zavartalan. Az orosz fél továbbra is a hosszú távú szerződéseknek megfelelően teljesíti a szállításokat, amelyek Szerbia (Kiskundorozsma) és Ausztria (Mosonmagyaróvár) felől érkeznek - írja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)
Szerző(k): Szász PéterA friss Magyar Közlöny egyetlen jogszabálymódosítót tartalmaz; a kormányrendelettel a villamosenergia-árak "veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról” regulázott a kormány.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. a magyar szervezett villamosenergia-piac platformján keresztül értékesítheti a kötelező átvételi rendszerben támogatott áramtermeléshez kapcsolódó származási garancia tanúsítványokat - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Szerző(k): Szász Péter