A héten közzétették a legnagyobb befektetők által kezelt portfóliók változásait.
Szerző(k): Kovács Ádám„Ennyi is elég lehet olyan feladatokra, amiket korábban egy óráig tartott elvégezni” – mondta lapunk kérdésére Jeremy Rollison, a Microsoft külső kommunikációs és jogi (CELA) csoportjának uniós kormányzati ügyekért felelős igazgatója budapesti látogatásán. Az adatvédelem területén óriási felelőssége van mindenkinek: a kormánynak, a vállalatoknak, de még az állampolgároknak is. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsMiután januárban egy kongresszusi bizottság kőkeményen átvizsgálta, a Microsoft másfél milliárd dollárt fektet be az emirátusi bivalyerős MI-cégébe. Hogyan lehet ezt értékelni az MI-háború kellős közepén? Erre válaszolt nekünk Berkes Rudolf külpolitikai szakértő.
Szerző(k): Horváth TiborAnnyi pénzt keresett a két techóriás, hogy a befektetőknek is rengeteg jut belőle.
Szerző(k): Kovács ÁdámElképesztő pénzgyárrá alakult a kezdetben csak a Google keresőmotorról ismert, ma már a legnagyobbak közé került technológiai cég, az Alphabet.
Szerző(k): Fellegi TamásAkkorát zuhant a Meta részvényeinek értéke, hogy senki nem hisz a szemének.
Szerző(k): Kovács ÁdámDollármilliárdokat vágott zsebre az egyik legnagyobb amerikai internetszolgáltató.
Szerző(k): Kovács ÁdámMár megindult a régen várt korrekció a tőzsdéken. Abban azonban komoly szerepe lesz a nagy technológiai vállalatok, köztük az Alphabet és a Meta héten érkező gyorsjelentésének, hogy enyhe lefolyású lesz-e, vagy pánikszerű eladási hullámban csap át.
Szerző(k): EconomxEgyes vezetők kezdik megkérdőjelezni, hogy vajon érdemes-e felülniük a mesterséges intelligenciát körüljáró 'hype-vonatra', mivel a legtöbb ezzel foglalkozó startup nem tud nyereségessé válni.
Szerző(k): Zádori Bence