Az argentinok már most elégedetlenek az új elnökükkel, az oroszok pedig – egyelőre úgy tűnik – lehetőséget sem kapnak arra, hogy újat válasszanak. A törökök minimálbér-emelést ünnepelhettek, Románia és Bulgária pedig részleges csatlakozást a schengeni egyezményhez. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA minimálbér emelkedése miatt több ezer dolgozójától szabadulhat meg a hazánkban is egyre több helyen elérhető Pizza Hut.
Szerző(k): Zádori BenceA török minimálbér igencsak jelentős emelése kétségkívül hatalmas megkönnyebbülést jelent majd a háztartások számára, miközben legalább akkora kihívást jelent az infláció nemzeti szintű kezelésében.
Szerző(k): Hercsel AdélEgy frissen megjelent rangsor a digitális nomádok életminősége alapján rendezte sorba az országokat.
Szerző(k): EconomxMa Magyarországon még mindig sokan vannak, akik nem tudnak nyolc órában munkát vállalni.
Szerző(k): EconomxA bértárgyalások mielőbbi megkezdését, és erre rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek a MÁV Zrt. vezérigazgatójának, Pafféri Zoltánnak írt közös levélben. Felszólítják, az egyeztetések halogatásával ne hátráltassa a folyamatot, mert a munkavállalók mielőbb tudni szeretnék, mennyiért dolgoznak jövőre.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraMég rengeteg kérdést kell tisztázni, de az év végéig le szeretnénk zárni az adásvétel aláírását – mondta az Budapest Airport küszöbön álló megvásárlásáról Nagy Márton. Szerinte nem fogunk szégyenkezni az ár miatt.
Szerző(k): EconomxElfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki az economx.hu legújabb podcastjában újabb részleteket árult el a tárgyalásokról, többek között azt, hogy bár elégedetlenek a végeredménnyel, de sokáig a végül kialkudott emelés is lehetetlennek látszott.
Szerző(k): Gáll CsongorA magyar gazdaság nehézségeihez nagyban hozzájárul, hogy a társadalmi elvárások miatt generációk választották az egyetemi képzéseket a szakképzés helyett – mondta el Nógrádi József az economx.hu podcastjában. A Trenkwalder kereskedelmi vezetője szerint a kényszerdiplomáztatás az elmúlt három évtized legnagyobb bűne, mert százezres nagyságrendben kerültek ki használhatatlan diplomával fiatalok a munkaerőpiacra.
Szerző(k): Gáll Csongor