mit

06.
05.
16:37
Idén sincs magyar egyetem az ötszáz legjobb között

Idén sincs magyar egyetem az ötszáz legjobb között

Az ELTE azért nagyot ment, 140 helyett javított a világ legjobb egyetemeinek listáján. A magyar egyetemek közül a Szegedi Tudományegyetem a második, a Debreceni Egyetem pedig a harmadik helyezett.

Szerző(k): H. Sz.
08.
26.
17:55
Olcsó, nagy kapacitású és gyors akkumulátort fejlesztettek

Olcsó, nagy kapacitású és gyors akkumulátort fejlesztettek

Az MIT mérnökei egy új akkumulátorkonstrukciót fejlesztettek ki, amely hétköznapi anyagokat - alumíniumot, ként és sót - használ. Az akkumulátor nem csak olcsó, de ellenáll a tűznek és a meghibásodásoknak, és nagyon gyorsan tölthető, ami hasznos lehet az otthoni áramtároláshoz, vagy az elektromos járműveknél is.

Szerző(k): Szabó Dániel
08.
11.
15:44
Magyarországot is beválasztotta innovációs programjába az MIT

Magyarországot is beválasztotta innovációs programjába az MIT

A világ legjobb egyetemével dolgoznak együtt a magyar innovációs ökoszisztéma szereplői a következő két évben. A bostoni MIT vállalkozói akcelerációs program célja, hogy együttműködésre sarkallja a nemzetközi résztvevőket, akik aztán hatékonyabban segíthetik saját régiójuk fejlesztését. Magyarországnak ezzel lehetősége nyílik arra, hogy a világ innovációs élvonalába kerüljön.

Szerző(k): Domokos László
05.
01.
17:37
Megoldást találhattak a világ ivóvízellátási problémájára

Megoldást találhattak a világ ivóvízellátási problémájára

Az MIT kutatói olyan hordozható sótalanító egységet fejlesztettek ki, amely képes eltávolítani a részecskéket és a sókat, hogy egyetlen gombnyomással az Egészségügyi Világszervezet minőségi szabványainak megfelelő ivóvizet állítson elő.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
20.
11:11
Másfél tonnás akkumulátormonstrumok lehetnek az energiaszektor megmentői

Másfél tonnás akkumulátormonstrumok lehetnek az energiaszektor megmentői

Olyan kis költségű, biztonságos és hosszú élettartamú akkumulátor jelent meg a piacon, amiben nincsenek ritkaföldfémek, nem gyulladhat ki, viszont villámgyorsan kisüthető - és gyorsan fel is tölthető. Az MIT professzorai által alapított egykori startup ráadásul mindezt egy nyomdai gépsorral képes legyártani.

Szerző(k): Szabó M. István
12.
25.
15:58
Feltekerhető akkumulátorként működő kábelt fejlesztettek

Feltekerhető akkumulátorként működő kábelt fejlesztettek

Az MIT egyetem kutatói újratölthető lítium-ion akkumulátort fejlesztettek ki egy ultrahosszú kábel formájában, amelyet szövetekbe lehetne szőni. Az akkumulátor sokféle viselhető elektronikus eszköz gyártása előtt nyitja meg az utat. Sőt, akár 3D-nyomtatással akár bármilyen formájú akkumulátorok is készíthetők belőle.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
20.
18:26
Idén is jutott be magyar diák a világ legrangosabb egyetemére

Idén is jutott be magyar diák a világ legrangosabb egyetemére

Idén is jutott be magyar diák a világ legrangosabb egyetemére, a Massachusetts Institute of Technologyra.

Szerző(k): Szepesi Anita
10.
17.
18:41
Mozgásérzékelős szövetanyagot fejlesztenek az MIT kutatói

Mozgásérzékelős szövetanyagot fejlesztenek az MIT kutatói

Az OmniFiber intelligens szövetéből olyan ruházatot lehetne készíteni, amely alkalmazkodik a viselője mozdulataihoz, ráadásul a jelenlegi mesterséges izomrostokkal ellentétben kedvezőbb előállítani. A technológia nagymértékben segíthet az előadóművészeknek és a sportolóknak, valamint a légzőszervi nehézségekkel küzdő betegeknek is.

Szerző(k): Nagy Martin
09.
19.
08:08
Áttörést értek el a rákkezelésre használt vakcináknál

Áttörést értek el a rákkezelésre használt vakcináknál

Az elmúlt évtizedben a tudósok a rák elleni küzdelem egyik módjaként kutatták a különböző vakcinák alkalmazhatóságát. Ezeket a kísérleti rák elleni vakcinákat úgy tervezték, hogy a daganatban található rákos fehérjék specifikus részeit célozták, hogy a szervezet saját immunrendszerét a daganat elpusztítására ösztönözzék. A Karikó Katalin által is fejlesztett mRNS-technológia egyik jövőbeni felhasználási területe is ez lehet. Most a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói több olyan proteint is azonosítottak, amelyekre vakcinákat lehet fejleszteni. Ez áttörés lehet a rákgyógyításban.

Szerző(k): Szabó Dániel
08.
08.
15:09
Olcsó, pontos és gyors koronavírust diagnosztizáló eszközt találtak fel kutatók

Olcsó, pontos és gyors koronavírust diagnosztizáló eszközt találtak fel kutatók

Az MIT és a Harvard Egyetem mérnökei olyan kis asztali eszközt terveztek, amely körülbelül egy óra alatt képes kimutatni a SARS-CoV-2-t nyálmintából. Vizsgálataik azt is igazoltákk, hogy a diagnosztikai eszköz ugyanolyan pontos, mint a jelenleg használt PCR-tesztek. A kutatók úgy vélik, hogy készülékük akár 2-3 dolláros áron is előállítható lenne. Az eszköz a jelenleg forgalomban lévő SARS-CoV-2 egyes változataihoz kapcsolódó specifikus vírusmutációk kimutatására is használható.

Szerző(k): Szabó Dániel