Doctor honoris causa címet kap a jegybank elnöke a Debreceni Egyetemtől - számolt be a Népszava. A hírt az egyetem megerősítette.
Szerző(k): Domokos ErikaMárcius után is Matolcsy György maradhat a Magyar Nemzeti Bank elnöke – értesült az Mfor.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarországnak kreatív, új technológiákra, új menedzsmentre, új piacokra és új szövetségekre épülő, nagyon gyorsan fejlődő, versenyképes gazdaságot kell építenie - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tartott csütörtöki előadásában az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaKilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban", a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken azon a rendezvényen, amelyen átadták az egykori budai Óvárosháza felújított épületét a budai Várban.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMegtörtént a fordulat, Magyarország rajta van a felzárkózási pályán - jelentette ki Matolcsy György MNB-elnök a debreceni közgazdász-vándorgyűlésen az Portfolio.hu beszámolója szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybanktörvényben meghatározottak szerint végzi tevékenységét, a jogszabály szerint a jegybank elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának tartozik beszámolási kötelezettséggel - írta honlapján az MNB.
Szerző(k): Domokos LászlóParragh László nyíltan kiállt a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája mellett, Matolcsy György pedig arról beszélt, hogy minden változik, most kell stratégiát váltania a kormánynak, hogy a jövendő korok nyertese legyen - hangzott el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évnyitóján.
Szerző(k): Szabó DánielA legfrissebb londoni elemezői vélemény szerint valószínűtlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő két évben emelné alapkamatát a jelenlegi 0,90 százalékról.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA pénzügyi szolgáltató alkalmazottjának közölnie kell az ügyféllel az adott befektetési eszköz kockázatait, adóvonzatát, továbbá az érintett szolgáltatással összefüggésben felmerülő költségek és díjak teljes összegét - egyebek mellett ezt tartalmazza az MNB-elnöki rendelete, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh Géza