A rekordinfláció még vagyonosabbá tette a felső egy százalékot, már 500 millió forintos a vagyoni minimum. Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője az Economx kérdésére felhívta a figyelmet: a vagyoni olló nyílása rövid távon a kényszerű fogyasztási kijózanodásra kényszeríti a magyarokat, hosszú távon pedig a megtakarítási és öngondoskodási képesség is megcsuklik.
Szerző(k): Horváth BalázsA február vége óta gyengélkedő forintárfolyamban szerdán kifejezetten kedvező jelek mutatkoztak, határozottan erősödésnek indult a hazai deviza.
Szerző(k): Fellegi TamásJól járhatunk a számlák befizetésénél vagy a webes vásárlásoknál is.
Szerző(k): K. O.Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 65 384,60 ponton zárt pénteken, 147,67 ponttal, 0,23 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Szerző(k): H. A.A jegybank mérsékelte idei inflációs- és növekedési előrejelzését: 2024-ben 3,5–5 százalékos fogyasztóiár-emelkedést várnak, a GDP-növekedés pedig 2–3 százalék körül lehet.
Szerző(k): Károly GáborFebruárban 3,7 százalékra csökkent az infláció Magyarországon. Az adat megérkezése után a Matolcsy György vezette jegybank Monetáris Tanácsán volt a sor, akik kedden meg is hozták döntésüket. A korábbi cikkünkben írtak szerint az elemzők túlnyomó többsége 75 bázispontos csökkenést prognosztizált.
Szerző(k): Szabó GyulaÉvről évre egyre több diák lép ki végzettség nélkül a közoktatásból, többek között erre is felhívja az oktatási kormányzat figyelmét az MNB versenyképességi jelentése. Aggasztó, hogy a tudásalapú társadalom tekintetében is sereghajtók vagyunk, és az EU 27 tagállama között a 25. helyen végeztünk.
Szerző(k): Koncsek RitaA magyar fizetőeszközzel kapcsolatban izgatottan várta a piac a keddi napot, hiszen újabb kamatdöntés előtt állt a Magyar Nemzeti Bank.
Szerző(k): EconomxA jegybank keddi 75 bázispontos kamatcsökkentése volt feltehetően az utolsó ebben a nagyságrendben: kisebb lépések következnek. Kétségtelen, hogy a nominálisan alacsonyabb számok miatt ez eleve indokolt, ugyanakkor a kedvezőtlen pénzpiaci folyamatok is fontos szerepet játszanak.
Szerző(k): Fellegi Tamás